2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Mi Hazánknak is megvan az EP-választáshoz szükséges ajánlásmennyiség

Összegyűjtötte az európai parlamenti (EP-) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt elnökhe...

Összegyűjtötte az európai parlamenti (EP-) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese.

A politikus elmondta, eddig a törvényben előírt 20 ezer szignó kétszeresét gyűjtötték össze aktivistáik, amiből a nap folyamán mintegy 30 ezret adtak le a Nemzeti Választási Irodán, az ellenzéki pártok közül elsőként.

Ismételten sikerült bizonyítanunk, hogy milyen erő van ebben a közösségben – fogalmazott Dúró Dóra, megjegyezve, „Magyarország legelhallgatottabb pártja a Mi Hazánk, mind az országos fősodratú médiában, mind a helyi médiában”.

Hozzátette, a Fidesz után pártja a második az indítani kívánt önkormányzati képviselőjelöltek számát illetően, ami másfélszer annyi indulót jelent, mint a sorrendben utánuk következő Demokratikus Koalíció esetében.

„Azokért a célokért fogunk harcolni az Európai Parlamentben és az önkormányzatokban, amelyeket eddig is a zászlónkra tűztünk: a globalista diktatúra helyett egy magyar jövőt szeretnénk építeni” – jelentette ki a politikus.

Ahogy arról beszámoltunk, elsőként a Fidesz–KDNP EP-listáját vette nyilvántartásba a Nemzeti Választási Iroda, hozzájuk csatlakozott most a Mi Hazánk. A párt listája már kikerült az NVI honlapjára is.

#Dúró Dóra #EP-és önkormányzati választások #Mi Hazánk

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!