Vagyonnyilatkozati vizsgálatot kezdeményeznek jobboldali képviselők Molnárka Gáborral, az I. kerület momentumos önkormányzati képviselőjével szemben. Varga Dániel fideszes képviselőjelölt szerint Molnárka negyedmilliárd forinttal nem számolt el.
Varga Dániel, aki a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeként indul az I. kerületben, arról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy „a Momentum politikusai rendre a korrupció elleni harc élharcosainak és az átláthatóságért küzdő politikusoknak hirdetik magukat, azonban a valóság egészen más képet mutat”.
Kijelentése apropója, hogy az I. kerületben Molnárka Gábor, a Momentum Mozgalom képviselője vagyonnyilatkozatai „nagyon komoly hiányosságokat” mutatnak.
Varga Dániel ismertetése szerint Molnárka Gábor 2019-ben csatlakozott az Átlátszo.hu által meghirdetett korrupcióellenes programhoz, és a honlapon 2020-ban azt hirdette, hogy munkája révén átláthatóbbá vált a Budavári Önkormányzat működése. Molnárka Gábor mindeközben „évek óta hamis vagyonnyilatkozatokat ad le” – mondta.
Varga Dániel kifejtette: a momentumos képviselő száz százalékban tulajdonosa a Gammo Europe Kft.-nek, amelynek tevékenysége „igencsak jövedelmező volt az elmúlt években”.
A cégből 2020 és 2022 között 242 millió forint osztalékot vett ki Molnárka Gábor, de ez a vagyonnyilatkozataiból hiányzik – mondta.
Molnárka Gábor képviselő ezt a negyedmilliárd forintot eltitkolta az I. kerületiek nyilvánossága elől – fogalmazott.
Varga Dániel szerint rengeteg példa van arra, hogy ha a baloldal pozícióhoz jut, „semmit sem tesz a valódi átláthatóság megteremtéséért”. Az I. kerületi önkormányzat életében példátlan az az eset, hogy egy képviselő több száz millió forintot titkoljon el a nyilvánosság elől – mondta.
Szerinte V. Naszályi Márta (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik–Várunk Egyesület) polgármestersége alatt „egy nagyon komoly korrupciós működés alakult ki”, és e gyakorlat alól nem képeznek kivételt a képviselői sem.