Kisebb újságírói perpatvar alakult ki a csütörtöki Kormányinfón.
Az eset úgy kezdődött, hogy a Breuerpresst és a Heti tv-t képviselő Breuer Péter számon kérte Vitályos Eszter kormányszóvivőt, hogy ha ismerné az ő médiumainak hazai és külföldi látogatottságát/nézettségét, akkor biztosan előbb feltehetné a kérdéseit. Vitályos Eszter ezt nem vette jó néven, közölte, hogy egy lista szerint halad és a kérdezők fele még hátravan.
Ezek után Breuer egy hosszú felvezetés után azt feszegette, hogy
Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök melyik magyar pártnak hozott pénzt, hogy a repülőtéren VIP-vendégként fogadták?
„Készpénz vagy éppen cukorka volt a csomagjába? Melyik pártot illette meg a támogatásával?”
Majd miután Gulyás Gergely közölte, hogy egyiket sem, még visszakérdezett, hogy biztos-e ebben a miniszter.
Ekkor azonban Simor Dániel, a Telex újságírója és az RTL munkatársa is közbeszólt, hogy ennek muszáj-e teret adni a Kormányinfón,
amikor korlátozott idő van kérdezni és még a kérdezők fele hátra van.
Gulyás Gergely erre azt kérte, hogy az újságírók közötti szakmai vitákat ne itt folytassák le.
Az ülésteremben való szundikálása miatt a Parlamentből korábban kitiltott telexes újságíró, Simor Dániel még visszatért az ügyre, amikor szót kapott, nehezményezve, hogy olyanok is kérdezhetnek a kormányszóvivői tájékoztatón, akiknek korábban szerződésük volt a Fidesz frakcióval.
Gulyás Gergely erre úgy reagált:
ha itt megnéznénk, hogy ki kinek a fizetési listáján van, akkor nem Breuer Péternek kellene szégyenkeznie.
És akkor Simor Danika megkapta a mattot...
— Bede Zsolt (@Bede_Zsolti) May 9, 2024
👏👏👏 pic.twitter.com/tAiniOKLHT
Simor gyakran beszaladt abba a bizonyos erdőbe...
Állítólag ezek az ÚJSÁGÍRÓK...
— Bede Zsolt (@Bede_Zsolti) May 9, 2024
A telexes Simor... olyan nagytudású, mint az apja volt... pic.twitter.com/7Yk6pNwzxa