2024. június 25. - Vilmos
EUR : 395.49
USD : 369.13
Időjárás ikon29°17°

Poloska Péter a Fideszről: Ha 40 százalék alatt lesznek, végük van

„Rá kellett jönnöm, hogy Orbán nélkül nincs Fidesz. Korábban azt gondoltam, hogy talán elindul egy tisztulási folyamat, de ez nem történt meg, sőt” – mondta Magyar Péter a magyargyűlölő Hvg360-nak adott interjújában, amiben arról is beszélt, szerinte meg fogják nyerni a 2026-os választást, és nem kell majd senkivel sem koalíciót kötniük.

Arra a kérdésre, hogy szerinte mi a Magyar Péter-jelenség titka, azt válaszolta, ez legalább egy tucatnyi dolog együttállásának köszönhető.

„Ha akár kettő is hiányozna, most nem ülnénk itt. A fő ok a mély társadalmi, gazdasági, erkölcsi, politikai válság, a Fideszbe való beleunás, a 2022-es osztogatás utáni óriási zuhanás az életszínvonalban. Gúnyként cseng a fülekben, hogy Magyarország előre megy, nem hátra. Szerencsés volt az időzítés is. Annyira felhúztam magam azon, hogy Novák Katalinnal és a volt feleségemmel vitetik el a balhét Rogánék, hogy megírtam azt a posztot. Később törölni akartam, de akkor már ezren lájkolták, és átvette a Telex” – mondta.

Magyar Péter szerint már az is fantasztikus eredmény lenne, ha a Tisza Párt két EP-mandátumot szerezne a június 9-i választáson. Úgy véli, ha a Fidesz 45 százalék alatt végez az európai parlamenti választáson, az hatalmas vereség lenne számukra.

„Ha 40 százalék alatt lesznek, végük van. Vagy előrehozott választás lesz, ami nagyon kockázatos, de esetleg bebiztosítják magukat négy évre. Én ezt csinálnám a helyükben. Vagy azt csinálják, mint a szocialisták 2006-ban, semmit, de felhasználják az időt, hogy még többet lophassanak” – mondta.

„Magyarországon választási kampányban senkit nem helyeztek még olyan pszichikai nyomás alá, mint engem. És nem esik jól, hogy ehhez néha még a független sajtó is asszisztál. A hatalom épp azt akarja elérni, hogy összeroppanjak, hiszen mindenkit tönkre akarnak tenni, aki szembeszáll velük. Betámadták a családomat, a barátnőm édesanyját, a barátaimat. De nem teszem meg nekik ezt a szívességet.”

Soha ilyen agresszív lejárató kampányban még nem volt része más politikusnak, száz feljelentést tehetne naponta, de nincs ideje rá, ha viszont vége lesz a kampánynak, akkor nekifog. Nem helyreigazításokat kér, hanem személyiségi jogi pereket indít, a Megafont külön is kiemelte.

Ezúttal is megerősítette, hogy nincs szüksége levitézlett politikusokra, a Momentumot bűnben fogant pártnak nevezte, egy nemzeti ügy ellen kampányolt, vagyis a 2024-es olimpia megrendezése ellen.

Az irodájukban van egy 66 pontos lista, ami a személyiségtorzulások jeleit szedi össze. Azt kérte a kollégáktól, hogy ha kettőt észrevesznek rajtam, szóljanak.

Mert akkor korrigál, vagy visszavonul, de nem akarja elrontani. Siófok volt a századik település, ahol járt, és még száz helyre el akar menni. Pénteken például Felcsútra érkezik az emblematikus kisvasúttal.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató