Donáth Anna is részt vesz majd az MTVA által megszervezett EP-listavezetők vitáján – közölte közleményében a Momentum. Donáth jelezte ugyanakkor, hogy a közmédia által kért ezzel kapcsolatos nyilatkozatot nem írja alá lelkiismereti okokból.
„A lelkiismeretem és a képviselői esküm ugyanis egyaránt tiltja, hogy lemondjak a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságomról” – írta a politikus.
A nyilatkozatban azt kellene elismernie, hogy részt kíván venni a vitán, ismeri és elfogadja a műsor részleteiről és feltételeiről kapott tájékoztatást, valamint elfogadja azt is, hogy ha a feltételeket nem teljesíti, akkor kizárhatják a műsorból.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.