2024. június 17. - Alida, Laura
EUR : 397.66
USD : 371.92
Időjárás ikon24°18°

Magyar Péter segítőjének pénzhamisítási botránya is volt

A magát a híres zeneszerző leszármazottjának tartó, Magyarországra a nyugati médiában panaszkodó Strausz Róbert mindezt azzal magyarázta, egy időben „buli volt, hogy középiskolások pénzeket másolgattak” és ő is kipróbálta, ma viszont már tagadja, hogy valaha bűncselekményt követett el.

Minden körülményt figyelembe véve az elsőrendű vádlott Strausz Róbert (26 éves) 8 hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztés büntetést kapott

– számolt be a Szegedi Ítélőtábla ítéletéről a Békés Megyei Hírlap 2005 nyarán. A vád folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás volt.

Arról a Strausz Róbertről van szó az ítéletben, aki nemrég Gyulán szervezkedett Magyar Péter országjáró fellépése és az ahhoz kapcsolódó tüntetés körül (s szervezte meg a Tisza Párt békés vármegyei és gyulai Facebook-csoportját).

Strausz korábban még a DK háza táján is felbukkant, jóval korábban pedig azzal haknizott, hogy ő a híres zeneszerző, Johann Strauss leszármazottja, nevét is emiatt változtatta meg Kliegl Róbertről Strausz Róbertre. Strausz egyébként Magyar Péter gyulai turnéja után a német közmédiában panaszkodott Magyarországra.

De vissza a pénzhamisítási ügyre.

Tavaly az elsőrendű vádlott vásárolt egy számítógépet és egy színes nyomtatóként is használható szkennert. A szkenner próbálgatása közben bankjegyekről is másolatot készített. Ezek közül az ezer forintosról gyártottat találta a legjobbnak, s úgy döntött, hogy azokból többet is nyomtat, majd a hamis pénzt forgalomba hozva valódi pénzhez jut. Legalább 40 hamisítványt készített, majd a szolnoki és szegedi piacokon vásárolt a hamis bankókkal  – olvasható a 2005-ös cikkben.

A Békés Megyei Hírlap cikkében az áll továbbá:

Szabó egyszer felvetette Strausznak, hogy a bankjegyutánzatokat ő is forgalomba tudná hozni. Abban állapodtak meg, hogy az elsőrendű vádlott darabonként 200 forintért legyártja a hamis ezreseket. A megbeszélés során végig jelen volt Czinanó is. Az elsőrendű vádlott elkészített 160 darab hamis ezrest, s azokat két társának eljuttatta. A másodrendű vádlott ismét felkereste lakásán az elsőrendű vádlottat, és a harmadrendű vádlott kérésére 2 millió forint névértékben rendelt meg hamis ezreseket. Ekkor lépett közbe a rendőrség, és bukott le a sarkadi pénzhamisító trió.

Felmentették vagy sem?

 

Kb negyed évszázada buli volt hogy középiskolások pénzeket másolgattak. Én is kipróbáltam, 6 darabot lemásoltam és ez lett belőle

– fogalmazott ezzel kapcsolatban Strausz nemrég a Facebookon egy, a Mandiner szerkesztőségéhez eljuttatott képernyőfotó szerint.

Azt viszont nem részletezte, hogyan találkozott ezzel a – minimum meggondolatlan – középiskolai hóborttal, akkoriban ugyanis már 25 körül lehetett  (az ítéletről beszámoló cikk 26 évesnek írja, az írásból pedig kiderül, hogy az eset a cikk megjelenését megelőző évben történt).

Strausz a posztjában továbbá azt állította, első fokon felmentették, másodfokon elítélték, aztán perújítással felmentették, ám utóbbi nyomát nem találtuk.
Éppen ezért telefonon megkerese a Mandiner Strausz Róbertet, hogy megismerjük állítólagos felmentésének pontos körülményeit.

Azt nekik már nem mondta ki, hogy felmentették volna, pedig erre konkrétan rákérdeztek, viszont azt kijelentette: soha életében nem követett el bűncselekményt.
Ehhez képest érdekes, hogy egy 1999 december 5-én megjelent helyi lapban maga ismerte el, hogy betört egy helyi könyvtárba és művelődési házba.

Mindenesetre írásban újra megkeresték, hogy minél egyértelműbben tisztázhassuk a tényeket a pénzhamisítási üggyel kapcsolatban. Levélben is rákérdeztek, tényleg felmentették-e, és ha igen, tud-e dokumentumot mutatni erről.

Strausz elindul az önkormányzati választáson

Strausz Róbert a valasztas.hu szerint a júniusi önkormányzati választáson a Magyaroszági Régiókért Egyesület (MARÉG) gyulai jelöltje lesz, a szervezet kompenzációs listáján szerepel (Strausz a telefonban azt állította, már visszalépett a jelöltségtől, de a valasztas.hu-n május 24-én 18:53-kor még mindig az ő neve szerepelt a lista nyolcadik helyén). Strausz egyébként a MARÉG gyulai ügyvivője is egyben. Bár a MARÉG elsőre civilnek tűnik, de közel sem független a Magyar Péter alelnökölte Tisztelet és Szabadság Párttól (TISZA Párt). Lapunk információi szerint a MARÉG az önkormányzati választáson induláshoz szükséges aláírásokat TISZA pártos pólóban gyűjtötte.

A lenti fotón látszódik, ahogy Strausz Róbert TISZA pártos pólóban, többedmagával adja át Csige Gábor jegyzőnek az induláshoz szükséges aláírásokat.

A következő fotón a MARÉG gyulai listájának második helyezettje, Mikóné Hirth Beáta szerepel Magyar Péter társaságában. Mikóné sem számít pártoktól független szereplőnek a gyulai közéletben, egyértelműen a Momentumhoz kötődik és több botránya is volt a városban. Ő azzal tett szert országos ismertségre, hogy 2019-ben háziorvosi asszisztensként a rendelőben a betegeknek a férje előválasztási választási szórólapjait osztogatta, vagy csempészte a receptek közé. Tehát közpénzen, közalkalmazottként politizált.

Férje, Mikó János ugyanis 2019-ben az MMM színeiben indult helyhatósági képviselőjelöltként. A második emlékezetes akciója a járvány első időszakára esett: O1G feliratú szájmaszkos szelfit posztolt magáról a közösségi oldalon. Mikóné is indult egyébként előválasztáson, méghozzá a Momentum jelöltjeként a 2021-es baloldali előválasztáson, a DK-s Leel-Őssy Gábor azonban megverte őt.

Időközben válaszolt az írásbeli megkeresésre Strausz Róbert:

Soha nem követtem el bűncselekményt, soha nem szerepeltem a bűntettesek nyilvántartásában, és soha nem törtem be sehova.

Továbbá válaszlevelében azt is állította, nincsenek politikai ambíciói és DK-s aktivista sem volt soha.

 

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató