2024. június 13. - Anett, Antal
EUR : 394.89
USD : 367.51
Időjárás ikon20°14°

A Vatikán bocsánatot kért Ferenc pápa megjegyzése miatt

Közleményben reagált a Vatikán arra, hogy többek elmondása szerint az egyházfő múlt héten egy püspökök körében tartott, zárt ajtós megbeszélésen azt mondta, bár fontos, hogy a szemináriumaikba mindenkit befogadjanak, azokon már így is túl sok a „frociaggine” – írja a SkyNews. Az olasz vulgáris szó nagyjából „buziság”-nak fordítható.

„A pápának soha nem állt szándékában megsérteni senkit vagy homofób módon kifejezni magát, és bocsánatot kér azoktól, akik a mások által jelentett kifejezés használata miatt megbántva érezték magukat”

– olvasható a közleményben.

A római püspöki találkozó egyik vitatémája az volt, hogy a katolikus szemináriumokon, amelyeken a papokat képzik, megengedhető-e a meleg férfiak részvétele. A 87 éves egyházfő a Corriere della Sera és a La Repubblica napilapok által megszerzett információk szerint azt mondta: bár fontos, hogy mindenkit befogadjanak, egy meleg személy „kettős életet” kockáztat, majd hozzátette, egyes szemináriumokon már így is túl sok a „frociaggine”. Egy meg nem nevezett püspök szerint a pápa csak tréfált a szóhasználattal, és az is lehet, hogy tudatában sem volt annak, hogy sértő a kifejezés.

Ferenc pápa nyilvános megszólalásaiban többször kiállt az LMBTQ+ közösség mellett, tavaly októberben például arra utalt, hogy az egyház áldását adhatná az azonos nemű párokra.

Megjegyezte viszont, hogy ettől még objektíven bűnösnek tartják az azonos neműek kapcsolatát.

Ezt hangsúlyozta a Vatikán közleménye is, amelyben azt írták, Ferenc pápa korábban többször is kijelentette: „Az egyházban mindenkinek van helye! Senki sem haszontalan, senki sem felesleges, mindenkinek jut hely”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató