2024. június 25. - Vilmos
EUR : 395.49
USD : 369.13
Időjárás ikon29°17°

Háromezer családot üdültet Mészáros Lőrinc alapítványa

A korábbi évekhez hasonlóan, idén nyáron is csaknem háromezer nehéz helyzetben élő egyszülős, illetve többgyerekes család nyaralhat július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából – tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.

A rászorulók nyaralásának megszervezésében ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és az Egyszülős Központ – emelték ki.

A családok ötnapos turnusokban, félpanziós ellátás mellett, a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek, amelynek 200 millió forintos költségét a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló ProFilii Alapítvány állja

– közölték.

Emlékeztettek arra, hogy az elmúlt három évben több mint tízezer ember nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával. Az elmúlt évek kihívásai, a világjárvány és a háború okozta infláció, valamint az energiaválság különösen sújtotta a több gyermeket, vagy gyermeküket egyedül nevelő szülőket, akik kénytelenek egyre többet költeni a megélhetési költségekre – írták.

A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér személyenként az üdültetésben résztvevőktől – közölték.

A Mészáros Csoport folyamatos anyagi támogatásának, valamint a kollégák áldozatos munkájának köszönhetően, már ötödik alkalommal kerül sor a térítésmentes üdülési lehetőségre a leginkább rászorulók számára

– idézték a közleményben Kelemen Krisztinát, a Pro Filii Alapítvány főtitkárát, aki azt is közölte, hogy az üdültetésre fordított keret elérte az egymilliárd forintot.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke szerint „minden szülő szeretné megszépíteni, emlékezetessé tenni legféltettebb kincsei gyermekkorát”, és ez a „Pro Filii Alapítvány segítségével ismét mintegy négyszáz nagycsaládosnál válhat valósággá” – írták a közleményben.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években több mint 1500 egyszülős család nyaralhatott az alapítvány támogatásával. Sokan így tudtak először együtt nyaralni és feltöltekezni, amire az egyszülős családban élőknek még nagyobb szükségük van – idézték a közleményben.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató