Fénymásolóval készített húszezreseket egy miskolci férfi. A hamisítványokat egy ismerőse és annak családtagjai bevonásával terjesztette főleg Sárospatakon. A rendőrök tizenkilenc darab hamis bankjegyet már lefoglaltak, de jó néhány még forgalomban lehet. Az M1 értesülései szerint a hamisító amerikai dollár nyomtatására is készült, ez a terve azonban az elfogásával meghiúsult.
Rendőrök törték rá az ajtót arra a miskolci férfira, aki a gyanú szerint 63 darab hamis húszezrest készített otthon egy tintasugaras, színes nyomtatóval.
A hamisítványok, bár nem tartalmaztak fémcsíkot és vízjelet, jó minőségűek, megtévesztésre alkalmasak voltak.
A házi készítésű bankjegyeket a férfi egyik vajdácskai ismerőse vásárolta fel: tizenöt darabot vett meg, összesen hetvenezer forintért. A hamis pénzeken főleg Sárospatakon próbáltak meg túladni. Egy lángososnál és egy benzinkúton sikerült fizetni a hamisítványokkal, egy csomagküldő cég futára azonban észrevette, hogy a bankjegy nem valódi és értesítette a rendőröket. A sárospataki nyomozók az ügyben öt embert fogtak el – hangzott el az M1 Híradójában.
„Természetesen ilyenkor a szokásoknak megfelelően házkutatásokat is végeztek. Ezek során különböző laptopokat, nyomtatókat, festéket, fémszálakat, tehát gyakorlatilag a pénzhamisításhoz szükséges eszközöket, alkatrészeket foglaltak le” – közölte Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az M1 értesülései szerint a rendőrök olyan eszközöket is lefoglaltak, amik arra utalnak, hogy a miskolci férfi amerikai dollár hamisítására is készült.
A húszezreseket készítő miskolci és a hamisítványokat terjesztő vajdácskai férfit őrizetbe vették. Az ügyészség a szökés, valamint az eljárás megnehezítésének veszélye miatt kezdeményezte a letartóztatásukat.
„Megalapozottan feltehető, hogy a még fel nem derített gyanúsított társaikkal összebeszélve megnehezítenék a bűncselekmények felderítését, vagy még fel nem lelt, le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközöket, bizonyítékokat megsemmisítenének, elrejtenének. Ugyanúgy megalapozottan feltehető részükről a bűnismétlés veszélye is, azaz hogy újabb bűncselekményt követnének el” – mondta Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
A Miskolci Járásbíróság egyetértett az ügyészséggel és elrendelte a két férfi letartóztatását. Ha bűnösnek találják őket, kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. A 63 darab házi készítésű bankjegyből eddig tizenkilencet sikerült lefoglalni. Negyvennégy hamis húszezres azonban még mindig forgalomban lehet.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy akinek hamisnak tűnő bankjegyet akarnak átadni, ne fogadja el, ha pedig már átvette, értesítse a rendőrséget.
(Hirado.hu)
