2024. július 19. - Emília
EUR : 390.04
USD : 356.82
Időjárás ikon34°21°

Magyar Péter most az ATV-ben őrjöngött - azt hittük, hogy Györgyit is megveri

Érvénytelenül fog szavazni a főpolgármester-választáson, mert sem Gyurcsány, sem Orbán Viktor jelöltjére nem szeretne szavazni – erről beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a baloldal legújabb messiása.



Szentkirályi visszalépéséről és arról, hogy már tegnap kiírta, hogy tudomása szerint vissza fog lépni azt mondta: a visszalépésről a videót már tegnap felvették, továbbá megvannak még a kapcsolatai is. Szerinte nem véletlen, hogy nem a „Békemenet light” előtt tették közzé a videót, mert így kevesebb idő marad „összerogánozni” Vitézyt. Magyar szerint felháborító, hogy a Fideszben hülyének nézik a budapestieket, miközben a nőkkel úgy bánnak, mint valamilyen eszközzel. Hozzátette: „Szandra úgy vállalta el ezt az egészet, hogy tudta, hogy ez lesz a vége”.

„VV Szandi kiesett, és ketten maradtak a villában” – mondta, megismételte, hogy sem a Fidesz, sem a DK jelöltjét nem támogatja. Az emberektől azt kéri, hogy szavazzanak a Tisza Párt fővárosi listájára. Ügyek mentén szeretne dolgozni a fővárosban, de azt kérdésnek tartja, hogy mérleg nyelve lesznek-e, vagy összeállnak majd ellenük a pártok a Fővárosi Közgyűlésben.

A Medgyessy Péterrel kapcsolatos videóra azt mondta: nem gondolja, hogy nemlétező pártok nyilatkozatára kellene reagálnia. Arról is beszélt, hogy nem az hangzik el a videóban, amit közzétettek (Medgyessy kötéllel a nyakában mutathatna bűnbánatot).

Videó az ominózus mondatról:

„Hasonlót mondtam, de nem volt ennyire direkt, de nem gondolom, hogy az érdekli a magyar választókat, hogy mit mondott a 21 éves Magyar Péter. Hozzátette: nem kér elnézést Medgyessytől, mert ő sem kért elnézést a nagyszüleitől, akiket a kommunisták tönkretettek.

Arról, hogy Gyurcsány azt mondta, hogy a Fidesz és Magyar „tandemben hekkelik” a Városházát és az EP-választást, azt mondta, hogy a DK elnöke küzd az öt százalékáért. Magyar szerint a DK azért vezette be az aktivistáit az EP-vita előtti rendezvényükre, hogy a „Fidesz-média” azt tudja mutatni, hogy őt is „összegyurcsányozták”.

Azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy menjen nyugdíjba, és foglalkozzon az unokáival.

Magyar Péter szerint a Tisza Párt nélkül a Fidesz 60 százalék fölött lenne, mert olyan állapotban volt az ellenzék.

Magyar többször szóvá tette, hogy „félszázalékos” pártok mondataival foglalkoznak, és nem azzal, hogy végigjárta az országot az elmúlt hetekben.

Ezután újralefideszesezte, lepropagandázta az ATV-t,

majd arról beszélt, hogy a csatorna tulajdonosa Németh Sándor. Magyarnak azt sem tetszett, hogy „félszázalékos pártok” képviselőit hívták meg helyette, ő pedig csak hetekkel később kapott meghívást. Majd Karsai Dánielt is eligazította...

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató