Böröcz László végül szoros versenyben, kevesebb mint 500 szavazattal húzta be a Várnegyedet.

Emlékezetes, hogy venezuelai menekültek tömeges leszavaztatásától féltette V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester esélyeit a vasárnapi választás előtt a Párbeszéd.
A június 9-i választás előtt azt állították, hogy a Fidesz az ő irányított szavazatukkal akarja visszavenni az uralmat a Várnegyedben.
Emlékezetes, hogy a „veszélyt” abban látták, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Fő utcai idősek otthonába 840 ember, többségükben venezuelai menekült van bejelentve, pedig a létesítménynek elvileg csak 77 férőhelye van.
Böröcz akkor úgy fogalmazott, a menekültek már 2019 őszén is a kerületben voltak, amikor V. Naszályi Mártát polgármesterré választották. Továbbá arra is emlékeztetett, hogy 2023 októberében Lamperth Mónika, Gyurcsány egykori belügyminisztere a jegyzővel és a leköszönő polgármesterrel együtt dolgozta ki az új körzethatárokat, ezt dokumentumok bizonyítják.
„Legkésőbb ekkor már pontosan tudták, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat épületébe hányan vannak bejelentve, mivel a körzet választóinak számát is ehhez igazították”.
V. Naszályi Márta a közösségi oldalán is idézte az RTL-nek adott nyilatkozatát, melyben szimpatizánsai állításaira hivatkozva azt mondta, csoportosan érkeznek spanyol ajkú emberek a Fő utcai szavazókörhöz, ahol spanyolul tudó aktivisták irányítják őket.
Azonban ez az állítása megbukott, mikor a szavazatokat elkezdték számolni:
a 4. számú szavazókörben, – ahova a máltaiak idősek otthonában lakcímmel rendelkezők is tartoznak –, összesen nem volt ugyanis 500 érvényes szavazat. Ráadásul a választási részvétel a kerületi átlaghoz képest itt kiugróan alacsony volt, alig 35 százalékos.
A szóban forgó I. kerületi szavazókörben – melynek névjegyzékének legalább fele hagyományos értelemben vett helyi lakos, akiknek nincs köze a máltaiak intézményéhez – a fideszes Böröcz végül összesen 282 szavazatot kapott, V. Naszályi pedig 155-öt.
Így kijelenthető, bárkire is szavazott az a néhány venezuelai, aki élt a jogával, ez biztosan nem befolyásolta az eredményt, mivel a fideszes induló szoros versenyben, kevesebb, mint 500 szavazattal előzte meg V. Naszályit.
(mandiner)
