Beszédet tart Vitézy Dávid, azt mondta, biztos, hogy újra kell számolni a szavazatokat.

Budapest egy vibráló demokrácia – kezdte Vitézy.
Szerinte ma este nem derül ki, ki a főpolgármester, de ez ezzel együtt is egy óriási győzelem volt.
A főpolgármester-jelölt szerint 22 ezer érvénytelen szavazat volt, így bárki is vezet éppen pár tucat szavazattal, meggyőző fölénnyel egyik jelölt, sem ő, sem Karácsony nem nyerhet, így biztosan újra kell számolni a szavazatokat.
Vitézy azt mondta, hálás mindenkinek, aki ma szavazott. Budapesten azért van főpolgármester-váltó hangulat, nem elégedettek az emberek azzal a politikával, amit itt az elmúlt években látni lehetett – jelentette ki.
Köszönetet mondott aktivistáinak is, majd azt mondta, abban bízik, gyorsan a végére tudnak annak járni, hogy ki a főpolgármester. Azt mondta, ma este biztosan lesz 100%-os adat, de valós végeredmény az érvénytelen szavazatok miatt nem lesz.
Azt mondta, kereste Karácsonyt, de elérni nem tudta, pedig ugyanezt akarta neki is mondani
Nagyon színes választói közösségtől kapott állítása szerint bizalmat, így szeretné is megszolgálni ezt a bizalmat.
