2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Jobbik: tragikus az eredmény

Nagyon szomorú eredményt értünk el megyei és helyi önkormányzatokban is, és ennél tragikusabb helyzetet az EP-választáson – mondta az ATV Start című reggeli műsorában Lukács László György, a Jobb...

Nagyon szomorú eredményt értünk el megyei és helyi önkormányzatokban is, és ennél tragikusabb helyzetet az EP-választáson – mondta az ATV Start című reggeli műsorában Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A politikus azt mondta, azt a következtetést vonták le, hogy rendet kell rakni a pártban, ezért lesz a tisztújítás is. Arra a kérdésre, hogy támogatja-e Gyöngyösi Márton újraindulását úgy fogalmazott,

megvárja, hogy kik indulnak még, de akinek előremutató terve van, az támogatható.

Lukács László György szerint a Jobbik legalább őszinte a vereség után – ellentétben a többiekkel – és két év múlva is lesz párt. A frakcióvezető-helyettes szerint az, hogy most itt tartanak annak is köszönhető, hogy Vona Gábor 2018-ban cserben hagyta a választókat. 

 

#Jobbik

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!