Bódis Kriszta író és dokumentumfilmes, lmbtq-aktivista a közösségi oldalán írta meg, Magyar Péter hétfői, atv-s exodusa után arra az álláspontra jutott: bojkottálja az ATV-t.

„Tudom, hogy sokan hiányolni fogjátok szerény próbálkozásaimat a Civil a pályánban, de majd találkozunk máshol” – fogalmazott. Bejegyzésében arra is kitért, egyik televízióban sem kapott túl sok nyilvánosságot eddig sem az írói, sem a civil munkája az elmúlt 14 év alatt. „Egyik csatornát se érdekelte a Van Helyed, a filmjeim vagy a könyveim, díjak ide vagy oda, csak néha lettem meghívva érdekes színfoltnak a Civil a pályánba is” – jegyezte meg.
Távozása után a Tisza Párt alelnöke, Poloska Peti több Facebook-bejegyzésben is kommentálta a történteket. Ezek egyikében az ATV több munkatársának vallási hovatartozását is részletezte. A posztot később ugyan módosította, de az előzmények között felelhető a listázás. A rendőrség már foglalkozik az üggyel...
Nagy port kavart Magyar Péter távozása
Ahogy arról beszámoltunk, még hétfőn összeveszett Rónai Egonnal az ATV stúdiójában Magyar Péter, miután az Egyenes Beszéd műsorvezetője szembesítette a ténnyel, hányszor hívták néhány hónap alatt. A Tisza párt alelnöke erről tudomást sem akart venni, azt ismételgette, hogy „Mi a kérdés, szerkesztő úr?”, majd kiviharzott a stúdióból. A történtek után portálunk közzétette a tételes bizonyítékokat is arról, hogy Magyar hazudott, amikor azt állította, nem keresi őt az ATV.
„Magyar Péter bemutatkozott”
Magyar fenti megnyilvánulására több közéleti szereplő is reagált. Csintalan Sándor, a csatorna másik állandó vendége úgy kommentálta az eseményeket,hogy
Na! Magyar Péter bemutatkozott…. ATV Egyenes Beszéd” .
De megszólalt másnap Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke is, aki azt nyilatkozta, „személyes véleményem: úgy vélem, kettős hiba történt: Helytelen volt, hogy Magyar Péter otthagyta az ATV élő műsorát.
Egy közszereplőnek tűrnie kell a számára kellemetlen kérdéseket is, és válaszolnia is illik.
Ugyanakkor egy műsorvezető sem minősítheti a csatorna által behívott vendég magatartását „kutyakomédiának”. Ez sértő. Az lett volna célszerű, ha a dosszié átadása után, mely Magyar Péter ATV-s szerepléseit tartalmazta, s melyet Magyar Péter azzal vett át, hogy majd később tanulmányozza, témát váltottak volna...”
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
