Orbán Viktor Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdai látogatása után, valamint az ifjabb Donald Trump csütörtöki látogatása után élő rádióinterjút ad a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország! vendégeként.
Orbán Viktor a beszélgetés elején kitért az Európai Unió Bíróságának büntetésére: 200 millió eurós bírságot szabtak ki, amely mellé napi egymillió eurót kell a kormánynak fizetnie.
Soros György bírósága hozta meg ezt az ítéletet
– jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, köztudott, hogy a Brüsszeli buborék tele van Soros embereivel. „Sorosnak van egy terve, be kell hozni egymillió migránst. Ha nincs pénz, majd ő ad kölcsönt és az európai keresztény arculatot meg kell változtatni” – elemezte a helyzetet saját nézetei szerint Orbán Viktor. Egy kevert kontinenst kell létrehozni. Soros György brüsszeli vezetője elsőként üdvözölte a tervet – fogalmazott.
Ez évekkel ezelőtt kezdődött, amikor Magyarország felállt 2015-ben a migráció ellen kerítéssel, határőrökkel, határvadászokkal.
Van egy vitánk Brüsszellel, szerintünk nincs joguk, hogy megmondják nekünk, hogy migránsokkal és bevándorlókkal éljünk együtt.
„Most nagy büntetést kell fizetni, töröm a fejem, hogy hogyan oldjuk meg, hogy nekik jobban fájjon, mint nekünk”
– szögezte le, s biztosította az embereket, hogy bár ez hatalmas összeg, de biztosan megoldják, hogy Brüsszelnek végül jobban fájjon, mint Magyarországnak.
A miniszterelnök szerint vérlázító a döntés, de nem fizetünk. Az EU-ból járó pénzek tekintélyes részét hazahoztuk, például a kohéziós alapból járó 22 milliárd euróból 12 milliárdot.
„nem sopánkodunk, nem tördeljük a kezünket, biztosak lehetnek az emberek, hogy ez jobban fog fájni Brüsszelnek, mint nekünk”.
A kiszabott büntetéssel kapcsolatban elmondta, hogy ez hatalmas összeg, „ezt odaadhatnám a családoknak, nyugdíjasoknak, de ez vérlázító és felháborító”. „Egész egyszerűen eszement összeg” – véli a miniszterelnök. „Az a megoldás nincs, hogy mi nem fizetünk és csak nevetünk. Szemben a választási kampány hazugságaival: az Uniótól járó pénz nagy részét már hazahoztuk. Még a kinti számlákon van, de már megkaptuk. „Magyarországnak a 22 milliárdból 12 milliárdot megszereztem, véres kézitusákban” – fogalmazott a kormányfő.
Tudtunk róla hogy a döntés megszületett.
De ezek brüsszeliek, sunyik
Úgy véli, a magyar emberek elvárása a politikusokkal szemben az, hogy beszéljenek érthetően, magyarul és igazat. Mint mondta, a tolvajnyelv Magyarországon a politikában büntetendő. „Brüsszelben ezek ilyenek, ott az lóg ki a sorból, aki igazat beszél” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „mi az érdekeinket egyenesen próbáljuk elmondani”.
A sunyiság ott egy nyálas, váladékos, csigaszerű, nyálkás közeg. Nem a mi világunk, ami ott van
– tette hozzá. Elmondta, tudtak a döntésről, de „nyilván meg kellett várni a választást a Brüsszelből fizetett magyarországi pártok miatt”. „Ha tudták volna, még nagyobb nyaklevest kaptak volna. Ez van, nem mi alakítjuk a világ folyását, a saját érdekeket mindenhol meg kell védeni” – mondta a miniszterelnök.
A NATO-tárgyalásról
Orbán Viktor megemlítette újságírói kérdésre a NATO-főtitkárral történő tárgyalás részleteit is. Leszögezte, hogy nagyon kedvező megállapodás született, s megjegyezte, hogy a NATO-ban nincs konfliktusa Magyarországnak, nem úgy, mint az EU-ban Brüsszellel.
Kiemelkedően együttműködőek vagyunk ebben a szervezetben,
1300 magyar katona van külföldön, légtérrendészeti feladatokat látunk el több országban, NATO összekötők vagyunk több közép-ázsiai és afrikai országban – ismertette a miniszterelnök.
A NATO szerinte a mi otthonunk, 31 NATO-ország azonban 32-ből le akarja győzni az oroszokat, míg a magyar álláspont az, hogy nincs megoldás a harctéren, a béke oldalán vagyunk – számolt be Orbán Viktor.
A NATO missziót szeretne Ukrajnában, fegyvereket adnának át 3 csomóponton, kiképeznének ukrán katonákat is – és ebben nem szeretne Magyarország részt venni, szögezte le a miniszterelnök, s ismertette, hogy hazánk elérte, hogy sem pénzt, sem fegyvert nem kell adnia ehhez a misszióhoz.
A NATO szempontjai nem előzhetik meg a magyar érdekeket, viszont mi mindent megkaptunk, amit akartunk, cserében nem fogjuk blokkolni a misszió létrehozását, nélkülünk. A térségben vannak olyan országok, akik mennek bele a háborúba, lengyelek és a románok elkötelezettek, a szlovákok óvatosak, mi pedig ki fogunk maradni belőle. Mindebben pedig Orbán Viktor szerint
NAGY SZEREPET JÁTSZOTT A HAZAI VÁLASZTÁSOK BÉKEPÁRTI EREDMÉNYE, „EZT MEGÉRTETTÉK WASHINGTONBAN ÉS BRÜSSZELBEN IS”
Megjegyezte azonban, hogy jót tenne a magyar helyzetnek, ha az európai vezetők is a béke felé mozdulnának el. Ha visszatér Trump, akkor nemcsak időt nyertünk, hanem megvan a békepárti együttműködés. Orbán Viktor arról is nyilatkozott, hogy nincs veszélyérzete az amerikaiaknak. Amerika a legbiztonságosabb ország, s közben több magyar településről átlátni Ukrajnába.
Az EP-megállapodásról
Utolsó témaként Orbán Viktor kifejtette, hogy egyáltalán nem biztos, hogy létrejön egy megállapodás Le Pen és Meloni között az Európai Parlamentben. A tárgyalások ebben a pillanatban is zajlanak, lassan araszolnak a felek egymás felé. Szerinte, ha Marine le Pen és Girogia Meloni meg tudna állapodni és ahhoz a Fidesz is csatlakozna, akkor létrejönne az EP második legnagyobb frakciója, ha pedig a néppártból is átlépnek többen, akár a legnagyobb frakció is lehetne – ugyanakkor mérsékeltek a remények annak kapcsán, hogy a két pártcsalád – Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia – megegyezik egymással.
FRISSÍTJÜK!
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
