2024. július 23. - Lenke
EUR : 390.06
USD : 358.25
Időjárás ikon32°21°

Poloska: Én Orbán helyében előrehozott választást tartanék

„A főpróba jól sikerült, a közönség tapsol, elértünk 30 százalékot, de a valódi előadás az nem most lesz, hanem egy országgyűlési választáson, és addigra már egy teljesen más párt lesz a Tisza Párt, teljesen más eszközökkel és szervezettséggel fogunk rendelkezni” – mondta Magyar Péter a Klubrádiónak, ott ahol korábban lekurvázták a gyerekei édesanyját...



Poloska Peti a Megbeszéljük című műsorban azt mondta,

a Fidesz lejtmenetben van, ezért Orbán Viktor helyében előrehozott országgyűlési választásokat írna ki, de ők akkor is meg fogják nyerni a választást, ha idén lesz, és akkor is, ha 2026-ban.

 „Jelenleg ez egy olyan pillanat, amikor a Tisza Pártnak még nincs meg a szervezeti struktúrája, még nem léptettek be sok ezer tagot, még nincs megírva a társadalmi szerződésük pontosan”, ugyanakkor ők készen állnának egy 2026-os és egy esetleges 2024-es választásra is.

Arról is beszélt, hogy a hatalomra kerülése esetén nem zárná ki az alaptörvény-módosítást sem, azonban „ez nem egy gyorsan elvégezhető folyamat, komoly társadalmi vita kell, hogy megelőzze a folyamatot”. Azt például rögzítené az alaptörvényben, hogy egy adott személy csak két cikluson keresztül lehessen miniszterelnök.

Az ATV-s csörtéjéről is kérdezték a politikust. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Telex választási műsora után az ATV-be is ellátogatott hétfőn este Magyar Péter, Rónai Egonnal ült le beszélgetni az Egyenes Beszédben. Pontosabban ült volna, a műsorvezető ugyanis azzal nyitott, hogy egy mappában átnyújtotta a politikusnak, hogy a hazugságaival ellentétben hányszor hívták meg őt az elmúlt hónapokban a csatornára, és hányszor szerepelt is ott, és addig lovagolt a témán, hogy Magyar fogta magát, és kisétált a stúdióból. Az ATV másnap nyilvánosságra hozta, hogy az utóbbi hónapokban legalább 18-szor keresték meg Magyar Pétert.

A balodal legújabb messiása szerint korábban is volt konfliktusa a csatornával, szerinte az ATV meghamisította a korábban a nemzetközi sajtónak adott interjúját a háborúhoz, illetve az Európai Unióhoz való viszonya kapcsán, a csatorna pedig csak akkor volt hajlandó bocsánatot kérni és helyreigazítást közölni, mikor felemelte a hangját, mikor a vezérigazgatóval telefonált. „Olyan mondatokat adtak a számba, amiket én soha nem mondtam és nem is akartam mondani” – hazudta...

A hétfői interjú előtt azt ígérték neki, hogy kizárólag a választási eredményekről fogják kérdezni, a mappáról sem tettek említést a beszélgetés előtt. „Nem kell mindent eltűrni. Nekünk nem csak arra adtak a választók felhatalmazást, hogy a politikai elitet, ezt az összefonódó, korrupt, egyébként összejátszó, az országot leépítő politikai elitet, hanem a hozzájuk tartozó médiát is váltsuk le.” Szerinte a lista, amit később az ATV kiposztolt, nagyon sok hazugságot tartalmazott.

Hozzátette, nem akar médiaháborút kirobbantani, de addig nem fog bemenni az ATV-be, amíg a Rónai-interjúnak nem lesznek következményei.

Az EP-választás kapcsán egyszer már vitára hívta ki Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. Ez végül nem valósult meg, Magyar szerint viszont Orbán innentől fogva nem fogja tudni megtenni, hogy "elmenekül a vita elől".

„Miniszterelnök úr régen egész jól vitatkozott, a legutolsó az nem sikerült annyira, úgy emlékszem, 2006-ban, de még van idő. Ő jobban tudja, mikor lesz, mert nyilván ő fogja megnyomni a Start gombot. Én bármikor kész vagyok vele vitatkozni, akár a köztévében, vele akár még az ATV-be is bemegyek” – mondta

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató