Kommandósok vetettek véget egy terrorizmusért elítélt rabok által elkövetett túszejtésnek Rosztov-na-Donuban – közölte vasárnap az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN). Vasárnap reggel hat elítélt túszul ejtette a büntetés-végrehajtás két munkatársát. A késsel, tűzoltó szekercével és gumibottal felfegyverkezett rabok járművet követeltek.
A túszejtőkkel előbb tárgyalásokat folytattak, majd bevetették ellenük az OMON kommandót (különleges rendeltetésű rendőri egység). A FSZIN szerint a túszejtőket likvidálták, a túszok sértetlenek maradtak.
A moszkvai hatóság szerint az elkövetők közül többen az Iszlám Állam követői voltak. Hármójukat, az Ingusföldön élő Samil Akijevet, Tamerlan Girejevet és Azamat Cickijevet tavaly decemberében több terrorista bűncselekményben találta bűnösnek a bíróság, egyebek között abban, hogy Karacsáj- és Cserkeszföld legfelsőbb bíróságának felrobbantására készültek.
A hatóságok ellenőrzik, hogy az őrizetesek akcióját nem kívülről koordinálták-e.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
