Na, és?

Horváth Tamás írása.

Na és? - mondta Horn Gyula, amikor a pufajkás múltjával szembesítették.

Távol álljon tőlem, hogy egy kommunistával bármiféle közösséget vállaljak, azonban a “Na és?” mondatot rekvirálnám (ahogy azt a kommunisták tették mindennel). Kikapott a magyar labdarúgó-válogatott két olyan csapattól, amelyek nagyobb játékerőt képviselnek, mint mi. Na és? - tehetem fel a kérdést Horn Gyula után szabadon. 

Magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy csak akkor vagyok büszke a származásomra, amikor az trendi. Szabó Gábor, az Eurosport újságírója írta meg még novemberben, hogy sokak számára a “szerethető válogatott” definíciója az, hogy addig szeretik a nemzeti tizenegyet, ameddig nyer. Sajnos ez tűpontos helyzetleírás.

Nekünk azonban többet jelent a magyarság annál, hogy pillanatnyi sikerekhez kössük. Magyarország a hazánk, a magyar nyelvet beszéljük, őseink több mint ezeréves történelme a mi történelmünk is.

Játsszon bármit a magyar labdarúgó-válogatott, szerezzünk bárhány érmet az olimpián, legyen bármilyen a sorsunk a hétköznapokban, mi magyarok vagyunk. Nem köpködünk a hazánkra, nem örömködünk, amikor kikapunk, hanem azt nézzük, hogy miben lehet fejlődni. 

Mert magyarok vagyunk.