2024. július 23. - Lenke
EUR : 390.06
USD : 358.25
Időjárás ikon32°21°

A Tisza elmosta a régi ellenzéket

Borbély Zsolt Attila írása

„A Tisza elmosta a hasonlóképpen egy százalék alatt teljesítő 2RK-t, Vona Gábor pártját is, amelynek célkitűzéseiben és stílusában akadnak egyébként rokonszenves elemek. Más kérdés, hogy az a politikus, aki saját bevallása szerint elvette a maga által felépített párt lelkét, százezrek bizalmával visszaélve s ráállította e politikai közösséget arra lejtőre, amin nem volt megállás, érdemel-e még egy esélyt?

Az SZDSZ-árvákat sikerrel begyűjtő és a közvélemény-kutatók által a Tisza Párt megjelenése előtt meglepően magasra mért Kutyapárt sem ugrotta meg a bejutási küszöböt. Ez is pozitív üzenet nemzeti szempontból: az egész európai kultúrát létében fenyegető migrációból a 2015-ös válság után viccet csináló, a woke-tézisek mellett a voksot ismételten letevő társaság megérdemelte a sorsát. (Ezzel ellentétes hatású és egyenesen elborzasztó a hegyvidéki sikerük, meglátjuk, hogy mire mennek vele.)


 
A DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel együtt nyolc százalékot ért el, aminek hatására Dobrev Klára feloszlatta az árnyékkormányát, mintegy jelezve, hogy pártja lemondott az ellenzék vezető erejének pozíciójáról. A hazugságot mint harci eszközt mesterien forgató, kizárólag a nemzetárulásban jeleskedő magyarellenes politikai kommandó aligha reménykedhet már nagypárti létben. Ez is pozitív s egyben edukatív fejlemény.

Végül csaknem hét százalékot kapott a karakteresen antiglobalista Mi Hazánk, amely Borvendég Zsuzsanna személyében olyan képviselőt küld Brüsszelbe, akinek hiánypótló kutatásai és művei az egész nemzeti oldal megbecsülését élvezik. Gratuláció nekik!

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy június 9-én a magyarországi választók szankcionálták a magyar érdekek szemérmetlen elárulását, a brüsszeli diktatúra elvtelen kiszolgálását, és elsöprő többségük a magyar szuverenitás mellett tette le a voksát.”

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató