Marine Le Pen szerint szélsőbaloldaliak követték el a Hervé Breuil elleni támadást.

Nagy erőkkel zajlik a kampány Franciaországban az előre hozott választások június 30-án esedékes első fordulója előtt, ám korántsem zavartalanul. A jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) egyik tagját támadták meg csütörtökön Saint-Étienne városában egy piacon. Hervé Breuilt szórólapok osztogatása közben vették célba négy feketébe öltözött támadó, a 68 éves politikust kórházba szállították sztrók gyanújával – tájékoztatott a francia BFM TV hírtelevízió.
A sajtónak a párt egyik aktivistája számolt be a részletekről:
négy maszkos, feketébe öltözött személy jött felénk, majd lökdösni és fenyegetni kezdtek minket
– fogalmazott.
Péntek reggel a France Info rádióhálózat arról számolt be, Breuil kórházi kezelése legkevesebb nyolc napig fog tartani.
Az esetet az Új Népfront nevű, baloldali pártszövetség elítélte: egyik tagja, Andrée Taurinya közölte, lehet vitázni, de egyetlen jelöltet sem szabad megtámadni. Közlése szerint ugyanezen a piacon kampányoltak volna pénteken a baloldaliak is, ám a Breuil elleni támadás miatt elhalasztották azt. Egyes információk szerint azonban a pártszövetséggel szimpatizáltak az elkövetők, erről írt közösségi oldalára Marine Le Pen.
A Le Parisien francia napilap értesülései szerint az elkövetők ellen nyomozás indult csoportosan elkövetett erőszak miatt.
Lâchement agressé par les milices d’ultra-gauche, soutiens du Nouveau Front Populaire, Hervé Breuil, notre candidat à Saint-Etienne, est ce soir toujours hospitalisé. Une campagne électorale dans une démocratie ne saurait admettre ce déchaînement d’ultraviolence d’une… https://t.co/ntkRBU8Kmf
— Marine Le Pen (@MLP_officiel) June 20, 2024
