2024. július 19. - Emília
EUR : 390.04
USD : 356.82
Időjárás ikon34°21°

Negyvenmilliárd euró kellene a német kormánynak, hogy túlélje a válságot

Ha meg lehetne határozni a német kormánykoalíció túlélésének árát, az nagyjából negyvenmilliárd euró körül lenne.

A szakértők szerint Olaf Scholz kancellárnak és koalíciós partnereinek ilyen mértékben kell csökkenteni a szövetségi kiadásokon ahhoz, hogy betömjék a 2025-re tervezett költségvetési lyukat.

A német baloldali koalíció három pártja – amelyek együttesen a szavazatok mindössze 31 százalékát szerezték meg az európai parlamenti választásokon – számára katasztrofális európai választási eredmények után Scholz kormányának túlélése attól függhet, hogy a pártok képesek lesznek-e nagyobb összecsapások nélkül költségvetési megállapodásra jutni.

Vagy összeszedjük magunkat, vagy hagyjuk az egészet veszni – mondta Tim Klüssendorf, a pénzügyi bizottság szociáldemokrata parlamenti képviselője a Politico lapnak.

A kormánypártokon belül széleskörű egyetértés van abban, hogy a súlyosan meggyengült koalíció nem élhet túl egy újabb éles vitát a költségvetésről, mint tavaly, miután a német legfelsőbb bíróság bombasztikus döntése hatvanmilliárd eurós lyukat ütött az ország pénzügyein. Az ítélet korlátozta a kormány lehetőségét arra, hogy pénzt vegyen fel a speciális alapokból, amelyeket az alkotmányos adósságfék megkerülésére hoztak létre.

Az ítélet következményei még ma is kísértik a kormánykoalíciót, és arra kényszerítik a kormánypártokat, hogy 2025-re jelentősen csökkentsék a szövetségi kiadásokat. Robert Habeck gazdasági miniszter, Christian Lindner pénzügyminiszter és Scholz várhatóan július elejére, a Bundestag nyári szünete előtt áll elő a költségvetés tervezetével. Mivel a koalíciót megviseli a kínos választási eredmény – és a konzervatív ellenzéki vezetők előre hozott választásokat követelnek –, politikai jövőjük valószínűleg attól függ, hogy sikerül-e megállapodásra jutniuk.

A koalíción belüli eltérő politikai prioritások miatt azonban egy olyan megállapodás megkötése, amellyel mindenki elégedett lesz, kevéssé tűnik valószínűnek. A baloldali kormánypártok – a szociáldemokraták és a zöldpártiak – tagjai határozottan ellenzik a szociális programokat érintő megszorításokat, és a szigorú kiadási szabályok lazítását támogatják, míg a szabad demokraták ragaszkodni akarnak ezekhez a szabályokhoz.

A szövetségi költségvetés csaknem felét végső soron a szociális kiadásokra és a nyugdíjtámogatásokra zárolják, ami azt jelenti, hogy a kiadások csökkentésének mozgástere nagyon korlátozott
– mondta Moritz Schularick, a Kieli Világgazdasági Intézet elnöke. – A több tíz milliárdos megszorítások elérése lehetetlen lenne a szociális kiadások csökkentése nélkül – tette hozzá.

A szociáldemokraták képviselői azonban óva intettek az ilyen megszorításoktól.

Az ország szociális kohéziójának rovására megszorító költségvetés nem jöhet létre, és nem is fog
– mondta Kevin Kühnert, az SPD főtitkára a hónap elején újságíróknak.

Hozzátette, hogy a költségvetési megállapodás egyfajta rövid távú tesztet jelent, hogy a koalíció képes-e még együttműködni.

Az egyik legfontosabb vitás kérdés a védelemmel kapcsolatos, és azzal, hogy miként lehet pénzt találni Scholz ígéreteinek kifizetésére, amelyek szerint Németország újjáépíti a hadsereget, és a jövőben teljesíti a NATO-kiadási célt, a GDP két százalékát. Boris Pistorius védelmi miniszter azt mondta, hogy 2025-ben mintegy 6,5 milliárd eurónyi további katonai kiadásra lesz szükség ahhoz, hogy a kormány védelmi kötelezettségvállalásait teljesíteni lehessen.

Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter szintén azzal érvel, hogy az orosz–ukrán háború vészhelyzetnek minősül, és ezzel indokolja az adósságfék felfüggesztését a katonai kiadások finanszírozása és Kijev támogatása érdekében.

Mi lehet nagyobb vészhelyzet, mint ez a háború Európa közepén?
 – tette fel a kérdést a Süddeutsche Zeitung című német lapnak adott interjújában.

Végzetes lenne, ha néhány év múlva azt kellene mondanunk, hogy megmentettük az adósságféket, de elvesztettük Ukrajnát
– tette hozzá.

 

(Magyar Nemzet)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató