David Pressman rövid sajtótájékoztatót tartott a Budapest Pride előtt. Az amerikai nagykövet arról beszélt, hogy kiváltság számára részt venni a rendezvényen, amin "bátor, az emberi méltóság és az emberi jogok előmozdításáért dolgozó magyarok vonulnak fel".

Pressman felidézte, hogy az elmúlt évben könyvesboltokat bírságoltak meg, amiért nyíltan árultak lmbtq-mesekönyveket. De "múzeumigazgatót is rúgtak ki azért, mert egy kiállításon LMBTQ-embereket ábrázoló fényképeket mutattak be". Emellett meleg politikai aktivistákat bélyegeztek pedofilnak, csak azért, mert más volt a véleményük, mint a kormányé.
Pressman szerint a súlyos helyzet a magyarokat is aggasztja.
„Ez egy csodálatos ország, gazdag történelemmel. Olyan hely, ahol az emberek kiállnak és harcolnak a szabadságért. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik ma felvonulnak, ezt az ország legjobb hagyományai szerint teszik. Az Egyesült Államok kiváltságos, hogy mellettük lehet”
- mondta.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.