2024. július 18. - Frigyes
EUR : 390.9
USD : 357.25
Időjárás ikon35°21°

Bardella nem küld katonákat Ukrajnába, ha megnyeri a választást

„A hét éven át tartó makronizmus meggyengítette az országot“ – mondta a Nemzeti Tömörülés elnöke.

A francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, Jordan Bardella hétfőn bejelentette, hogy Franciaország nem küld sem katonákat, sem nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnába, ha pártja hatalomra kerül az előrehozott parlamenti választásokon.

Elmondása szerint az új kormány logisztikai támogatást és védelmi felszerelést biztosítana Ukrajnának.

Azt azonban kizárta, hogy katonákat vagy nagy hatótávolságú rakétákat küldjön. Bardella kijelentette azt is, hogy Oroszországot fenyegetésnek tartja Európa biztonságára nézve, és választási győzelem esetén rendkívül óvatos lesz Moszkva előrehozott választásokba való beavatkozása és az új francia kormány felállítása kapcsán.

„A hét éven át tartó makronizmus meggyengítette az országot“ – mondta Bardella, aki megígérte, hogy növeli a vásárlóerőt, helyreállítja a rendet és megváltoztatja a törvényeket, hogy megkönnyítse a bűncselekmények miatt elítélt külföldiek kitoloncolását.

Azt is tervezi, hogy megnehezíti a Franciaországban születettek állampolgársághoz jutását, és csökkenti a bevándorlásra fordított kiadásokat.

Június 30-án és július 7-én tartják a parlamenti választásokat Franciaországban. A választásokat Emmanuel Macron elnök írta ki az európai parlamenti választások eredményeire válaszul, amelyeken a Nemzeti Tömörülés győzött Franciaországban. A hétvégi felmérések szerint a szavazatok 35-36 százalékát szerezheti meg a választás első fordulójában. Az Új Népfront (NFC) 27-29,5 százalékot, Macron centrista pártja, a Reneszánsz (RE) pedig 19,5-22 százalékot kapna.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató