Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, egyedi, átfogó vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszó ellen. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) tiltakozik az eljárás ellen, szerintük a demokratikus alapelvekkel összeegyeztethetetlen a szuverenitásvédelmi törvény: “bárki gyanúba keverhető, ezért a véleményformálói térben óhatatlanul félelmet keltenek, vagy túlzott elővigyázatosságra (öncenzúrára) késztethetnek a gumiparagrafusok.”
A szervezet szerint a független sajtó ellen akkor vetik be, amikor éppen akarják, a gumiparagrafusok pedig bárkire, bármikor alkalmazhatók, amivel jogbizonytalanságot idéznek elő, sértik a sajtó szabad működését és veszélyeztetik a szólásszabadságot.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége továbbra is hangsúlyozza, hogy ez a törvény és a hivatal működése nem összeegyeztethető a demokratikus alapelvekkel. Mint írják, Magyarországon már van sajtótörvény, amely szabályozza a szektor törvényes működését. „Az erősen vitatott szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva indított vizsgálatok támadást jelentenek a szabad sajtó ellen. Szövetségünk tiltakozik e vizsgálat ellen, és követeli az akció leállítását” – fogalmaznak állásfoglalásukban.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
