2024. július 14. - Örs, Stella
EUR : 392.92
USD : 360.91
Időjárás ikon36°24°

Pánik tört ki egy vallási összejövetelen Indiában, több mint százan meghaltak

Legalább 116 ember meghalt Észak-Indiában, egy vallási gyűlésen, miután pánik tört ki a tömegben, írja a BBC. A szemtanúk szerint a tülekedés akkor alakult ki, amikor a résztvevők megpróbálták elhagyni az Uttar Pradesh államban tartott rendezvény helyszínét, a kijárat túl szűk lehetett. Az emberek egymást taposva igyekeztek elhagyni a helyszínt egy csatorna fölé épített úton, de rengetegen elestek, és a mélybe zuhantak.

Az MTI szerint az áldozatok között sok a nő és a gyerek, legalább 150-en súlyosan megsérültek.

A vallási eseményen az első jelentések szerint ötvenezer ember gyűlt össze, de csak negyven rendőr vigyázott a biztonságra.

Az indiai hírügynökség rendőrségi információkra hivatkozva azt írta, hogy a tömegbalesetben a túlzsúfoltság fontos szerepet játszott, de azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan voltak az eseményen.

Narendra Modi miniszterelnök kifejezte együttérzését az áldozatok hozzátartozóival, az állam főminisztere pedig nyomozást rendelt el a baleset pontos okának felderítésére. Indiában gyakoriak a halálos kimenetelű tülekedések a hindu ünnepeken. Ilyenkor nagy tömegek gyűlnek össze viszonylag kis területeken, a szervezők pedig nem mindig fordítanak elég figyelmet az infrastruktúra kiépítésére vagy a biztonsági intézkedésekre.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató