2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Salvini arra utalt, hogy csatlakoznak Orbán Viktorék ma alakulóülést tervező EP-frakciójához

„Építjük a Patrióták csoportját” – nyilatkozta Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke vasárnak a Liberónak az Euractiv szerint. Ahogy arról korábban írtunk, már korábbi hírek is arról szólnak, hogy...

„Építjük a Patrióták csoportját” – nyilatkozta Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke vasárnak a Liberónak az Euractiv szerint. Ahogy arról korábban írtunk, már korábbi hírek is arról szólnak, hogy a Liga csatlakozna a július 8-án alakulóülést tervező Patrióták Európáért (PfE) csoporthoz, de ez eddig a legegyértelműbb nyilvános kijelentés erről.



A frakciót részben a Fidesz alapította, és három párt, köztük a Liga kivételével már az Identitás és Demokrácia (ID) nevű európai parlamenti képviselő-csoport összes tagja bejelentette a csatlakozását. Orbán Viktor korábban többször arra utalt, hogy a háttérben több párttal már előre megállapodtak.

A csoport célja, hogy a harmadik legnagyobb legyen az egész Európai Parlamentben (EP), mondta Salvini. „A feltételek teljesülnek a héten egy hivatalos bejelentéshez, ami megváltoztatja az egyensúlyt Brüsszelben.” Ahogy azt kiszámoltuk, a Ligával és az eddig bejelentett csatlakozókkal valóban épp a harmadik helyre kerülnének – ha a szintén ID-s francia Nemzeti Tömörülés (RN) is csatlakozik.

Politico: Átmegy a francia Nemzeti Tömörülés is

A Politico hétfői cikke több forrásból is megerősítette az RN belépéséről szóló korábbi híreket. A párt július 7-én, épp az új frakció alakulóülése előtti napon vett részt a francia nemzetgyűlési választások második fordulóján, ahol meglepetésre lehet, hogy a harmadik helyre szorult.

A lap ID-s tagokra és alkalmazottakra hivatkozva arról ír, hogy a frakciót már korábban átvitték volna a PfE-be, de a francia választások miatt vártak ezzel. Egy ID-s tisztviselő szerint Marine Le Pen pártelnök „mindenkit arra kényszerített, hogy halasszák a csoport létrehozásának dátumát”. A lap egy forrása szerint „ez egy teljesen új csoport lesz, egyáltalán nem csak márkaváltás”, de egy ID-s képviselő úgy látta, hogy a régi platformot használják, „alapvetően csak egy nagyobb csoport egy másik névvel”.

A frakció adminisztratív szerkezete nagyjából ugyanaz maradna, de a csehek és a magyarok is kapnának egy-egy alelnöki posztot.

Mindkét forrásból úgy tudják, hogy az elnökséget az RN egyik képviselője kapná - írja a lap.

 

#Orbán #Marine Le Pen #nemzeti tömörülés #Patrióták Európáért #Európai Unió #Salvini

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!