A tervek szerint a megbeszélést pénteken tartják, ám ez még könnyen változhat.

Telefonos egyeztetést készítenek elő Trump és Zelenszkij között – írja forrásaira hivatkozva a Reuters.
Az egyik forrás szerint a megbeszélés már pénteken megtörténik, de ez változhat is Trump hektikus napirendje miatt. Ha azonban létrejön, akkor ez lesz az első megbeszélésük azóta, hogy Donald Trump 2021-ben elhagyta a Fehér Házat.
Trump korábban kijelentette, hogy ha a november 5-i választást megnyeri, akkor már a januári beiktatása előtt véget vet az ukrajnai háborúnak.
A republikánusok elnökjelöltje ugyanakkor azt nem fejtette ki, hogy ezt miként tervezné megtenni, Zelenszkijt ez pedig nagyon is érdekli.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.