2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Soha nem nyaraltak még annyian Magyarországon, mint idén

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – köz...

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön. Elmondható, hogy a turizmus tavaly vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A legnépszerűbb célpontok a Balaton, illetve Budapest.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél: a szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11 százalékkal növekedett.

Közölték:

idén július 18-ig már csaknem 19 százalékkal több külföldi vendég érkezett Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6 százalékkal többen pihentek otthonuktól távol.

Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják. A tájékoztató szerint a szálláshelyi forgalom 37 százalékával a főváros részesedett az adatok alapján. A 8 milliós budapesti vendégéjszaka 13 százalékkal több 2023 első kétszáz napjának forgalmánál, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma csaknem 15 százalékkal bővült, így elérte a 6,7 milliót.

Míg Budapesten 86 százalék volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák közel 70 százalékát hazai turisták töltötték a szálláshelyeken.

Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma közel 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest.

A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30 százalékát érték el. Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest.

(MTI)

#szálláshely #turizmus #Balaton

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!