Az olimpia második versenynapján, vasárnap is sok magyar sportolónak szurkolhatunk, Fucsovics Márton és Fábián Marozsán is pályára léphet, előbbi a 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal ellen. A női kézisek Brazília ellen javíthatnak a franciáktól elszenvedett vereség után, és férfi pólósaink is bemutatkoznak Párizsban.

Július 28-án további 13 aranyérmet osztanak ki a 2024-es nyári ötkarikás játékokon.
Vasárnap a magyar sportolók közül elsőként a női légpisztolyosok döntőjében érdekelt Major Veronikának lesz lehetősége érmet szerezni a párizsi olimpián, s a második hivatalos versenynapon a férfi párbajtőrözők között Siklósi Gergely és Koch Máté is dobogós esélyekkel lép pástra.
Úszásban az előzetesen az éremesélyesek között számon tartott, 200 méter háton világbajnoki címvédő Kós Hubert a 11 órakor kezdődő program során ugrik medencébe 100 méter háton, mellette másik öt magyar érdekelt, míg hegyikerékpárban a három éve Tokióban negyedikként végző Vas Blanka áll rajthoz kora délután az elancourti dombon.
Cselgáncs (Mars-mező Aréna)
10:00: női 52 kilogramm (Pupp Réka) és férfi 66 kilogramm (Pongrácz Bence) – mérkőzések a negyeddöntőig
16:00: női 52 kilogramm – vigaszág, elődöntők, Bronzmérkőzés, döntő
Hegyikerékpár (Elancourt-i domb)
14:10: női verseny (Vas Blanka)
Kézilabda (Dél-párizsi 6-os Aréna) női csoportmérkőzés
B csoport: 9:00: Magyarország–Brazília
Lovassport (Versailles-i kastély)
10:30: lovastusa egyéni verseny – tereplovaglás (Kaizinger Balázs)
Ökölvívás (Észak-párizsi Aréna)
17:22: női 66 kilogramm selejtező, Hámori Luca–Grainne Walsh (ír)
Sportlövészet (Chateauroux-i Lőtér)
9:15: légpuska, női alapverseny (Mészáros Eszter)
11:15: légpuska, férfi alapverseny (Pekler Zalán, Péni István)
12:00: Légpisztoly, női döntő (Major Veronika)
Tenisz (Roland Garros)
12:00: férfi egyes, első forduló (Fucsovics Márton, Marozsán Fábián), férfi páros, első forduló (Fucsovics Márton, Marozsán Fábián)
Torna (Bercy Aréna)
21:10: női selejtező (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge – csak ugrásban, Székely Zója – csak felemáskorláton)
Úszás (Paris La Défense Aréna)
11:00: előfutamok – férfi 400 m vegyes (Zombori Gábor 11.15, Holló Balázs 11.21), férfi 100 m hát (Jászó Ádám, Kós Hubert 11.54), női 200 m gyors (Ábrahám Minna 12.05, Pádár Nikolett 12.08)
20.30: elődöntők, döntők – férfi 400 m vegyes (Holló Balázs?, Zombori Gábor?), 20.30, férfi 100 m hát (ed, Jászó Ádám?, Kós Hubert?)
21:32: női 200 m gyors (ed, Ábrahám Minna?, Pádár Nikolett?)
Vívás (Nagy Palota/Grand Palais)
10:55: női tőr egyéni (Pásztor Flóra – 10:55) 32-es tábla a negyeddöntőig
12:25: férfi párbajtőr egyéni (Koch Máté – 12:25, Andrásfi Tibor – 12:50, Siklósi Gergely 13:40) 32-es tábla a negyeddöntőig
19:00: női tőr egyéni elődöntő
20:00: férfi párbajtőr egyéni elődöntő
20:50: női tőr egyéni bronzmérkőzés
21:20: férfi párbajtőr egyéni bronzmérkőzés
21:45: női tőr egyéni döntő
22:15: férfi párbajtőr egyéni döntő
Vízilabda (Vizes Központ)
férfi csoportmérkőzés, B csoport:
19:30: Magyarország–Franciaország
