Benyújtotta egy francia startup az első, laboratóriumi hús engedélyeztetéséről szóló kérelmet az Európai Bizottsághoz. Ez mérföldkő, mivel ha Brüsszel zöld utat ad, így forgalomba kerülhet a laboratóriumi libamáj az Európai Unió területén, rövidesen a többi sejttenyésztett hús előállításával foglalkozó cég is engedélyt kaphat.

A párizsi székhelyű, 2019-ben alapított Gourmey startup vállalkozás a napokban bejelentette, a laboratóriumi hús piacának első globális szereplőjeként több országban is elindította az engedélyeztetési eljárást a saját fejlesztésű, sejttenyésztéssel előállított libamáj forgalomba kerülése érdekében.
A francia cég az első, amely hivatalosan kezdeményezte, hogy új élelmiszerként engedélyt kapjon a laboratóriumi hús az Európai Unió területén. A 60 fős startup az EU mellett Nagy-Britanniában, Szingapúrban, az Egyesült Államokban és Svájcban is elindította a hivatalos engedélyeztetési eljárást.
Ez szintén példátlan, mivel mindeddig azok a laboratóriumi húsos cégek, amelyek engedélyt kaptak, csak egy-egy országban akarták piacra dobni terméküket.
Az első laboratóriumi hús Szingapúrban, 2020 végén kapta meg az engedélyt a kereskedelmi forgalmazáshoz, 2022 óta pedig az Egyesült Államokban is kapható a sejttenyésztett csirke, Izraelben pedig 2023 óta a laboratóriumi marhahús, ami ráadásul kóser minősítést is kapott.
Július elején zárult a társadalmi egyeztetése annak a törvénytervezetnek, amely Magyarország területén megtiltja a laboratóriumi hús előállítását és forgalmazását is. Ilyen tilalmat elsőként Olaszország vezetett be az EU tagállamai közül, ám ezt Brüsszel kifogásolta, mivel az új élelmiszerek engedélyeztetése uniós hatáskör, a döntés pedig minden tagállamra nézve kötelező.
Nagy István agrárminiszter ugyanakkor a Mandinernek kifejtette: Magyarország tanult Olaszország hibájából, ezért a szöveget kiküldtük Brüsszelbe.
"A szöveget kiküldtük Brüsszelbe, és ha várhatóan az ősszel visszakapjuk, akkor lehet belőle jogszabály. Szándékaink szerint ez a szabályozási javaslat arra szolgál, hogy egyaránt betilthassuk a laboratóriumi körülmények között előállított húsoknak a forgalmazását és az előállítását Magyarországon. Küzdöttünk azért is, hogy egy engedélyeztetési eljárás esetén akkor is kimaradhassunk ebből, ha a termék megkapja az uniós engedélyt.
Ez azt jelenti, hogy a magyar Országgyűlés már ősszel betilthatja a laboratóriumi húst, vagyis jóval azt megelőzően, hogy a Gourmey termesztett libamájáról dönthetne az Európai Unió intézményrendszere".
Az élelmiszer-innovációnak tekintett, első sejtszaporítással létrehozott húst egy holland startup mutatta be 2013-ban. Emiatt az új élelmiszerek engedélyeztetésére vonatkozó szabályozás szerint kell eljárnia az EU-nak, mivel 1997 előtt nem volt hasonló élelmiszer Európában. A kérelmet egy-egy termékre lehet benyújtani, vagyis ha a laboratóriumi libamáj engedélyt kap, az nem jelenti azt, hogy automatikusan kapható lesz az összes hasonló eljárással gyártott húsféle. A részletes dokumentációt megvizsgálja az Európai Bizottság, a leendő új élelmiszert pedig az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) részletes laboratóriumi vizsgálatnak veti alá, amely akár kilenc hónapig is eltarthat.
Ha a hatóság megállapítja, hogy az egészségre nem ártalmas az új élelmiszer és címkén szereplő jelölések rendben vannak, akkor az uniós döntéshozatal, vagyis a parlament és a tanács támogatása után kerülhet forgalomba a termék. Az engedély az összes uniós tagállamra kötelező.
Az uniós engedélyeztetés ugyanakkor legalább másfél-két évig tart. Magyarország pedig már ősszel dönthet a teljes laboratóriumi hústilalomról, ezzel elkerülve, hogy a hazai piacon is megjelenjenek ezek a termékek.
(mandiner)
