Kapás Boglárka nem jutott döntőbe 200 méter pillangón a párizsi olimpia úszóversenyeinek szerdai napján.
Az ötödik, egyben utolsó olimpiáján szereplő, 2019-ben ebben a számban világbajnok magyar versenyző, aki néhány napja lázas volt, a tizedik idővel (2:09.28) várta a középdöntőt, melyben ugyan 2:09.23 perces idejével javított, azonban ez is csak a 14. helyre volt elég összesítésben.
"Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam magam, mindent benne hagytam ebben a maiban. Azt már a délelőtti előfutamok után azért sejtettem, hogy a döntő nem lesz meg" - nyilatkozta a 31 éves olimpiai bronzérmes úszó, aki a szezon végén a budapesti rövidpályás világbajnokság után befejezi pályafutását.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
