Szabó Tímea volt a Klikk TV Tíz című műsorának a vendége. A Párbeszéd–Zöldek ügyvezető társelnöke készségesen válaszolgatott Bolgár György kérdéseire a műsorban.

Sablonos beszélgetésnek indult a történet, azonban egy ponton Szabó kikotyogta a jövőre vonatkozó terveiket:
„A jövőben ne a pártlogika, hanem a választók együttműködése határozza meg a döntéseket. A pártok koalíciója helyett a választók koalíciójára van szükség, ők döntsenek arról, kit tartanak hitelesnek”
Ezzel a jövőképpel Szabó Tímea gyakorlatilag aláírta a pártja halálos ítéletét, hiszen a Párbeszéd–Zöldek nem rendelkezik valós támogatottsággal. Tehát, ha megvalósul Szabó víziója, hogy a választók döntsék el azt, hogy kit tartanak hitelesnek, akkor nekik lefőtt a kávé, hiszen eddig is csak úgy tudtak túlélni politikailag, hogy parazitaként ráakaszkodtak más pártokra.
Így múlik el a világ dicsősége.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.