Rendkívül fontos az Ukrajnán át érkező gáztranzit fenntartása, mert bár vannak alternatív megoldások, ezek használata a fogyasztói árak jelentős drágulásával járna – mondta Pavol Kubík, az Eustream szlovák gázszállító vállalat szóvivője a Sita hírügynökségnek nyilatkozva hétfőn.

“Szlovákiának ugyan az időben befejezett beruházásoknak köszönhetően megvannak a két irányú (gázszállító) kapcsolatai a szomszédos országokkal, ám az alternatív források, a cseppfolyósított gáz szállítása magasabb költségekkel jár, mi több, ezt a lehetőséget bonyolíthatják egyes országokban a vezetékek szűk torkolatai is” – mutatott rá Pavol Kubík.
Hozzátette: ezen tényezők mindegyike a gáz fogyasztói árának nem elhanyagolható mértékű drágulásához vezetne.
Az Eustream szóvivője a hírügynökségnek válaszolva elmondta: az Ukrajnán át Szlovákiába irányuló gáztranzit leállításának veszélye a jövő év kezdetétől valós, ám ennek a hagyományos gáztranzitnak a fenntartása rendkívül fontos a szlovákiai fogyasztók szempontjából éppúgy, mint a régió további fogyasztói számára is.
Pavol Kubík állítása szerint megvannak a lehetőségek az Ukrajnán át érkező gáztranzit fenntartására, ám azokról az érdekelt felek között egyelőre nem született megegyezés.
Elmondta azt is, hogy az Ukrajnán át Szlovákiába érkező gáz tranzitja a nagykaposi (Velké Kapusany) belépő ponton keresztül jelenleg a megrendelésekkel összhangban zajlik, ám ezeknek a megrendeléseknek a mennyisége jelentősen alacsonyabb, mint az ukrajnai válságot megelőző időkben volt.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
