Az olimpia idején befagyott a francia politikai élet, Emmanuel Macron elnök megfogadta, hogy nem nevez ki új kormányt ügyvivő miniszterei helyére a játékok befejezése előtt.
Az elmúlt két évtizedben Franciaországban az új miniszterelnök kinevezése viszonylag könnyű volt, mivel a hatalmi egyensúly általában az elnök javára billent. A miniszterelnök jelölése így többé-kevésbé formalitás volt.
Most azonban Franciaország rendkívüli időket él, a politikai instabilitás példátlan időszakával néz szembe. A megfelelő miniszterelnök megválasztása kulcskérdés az ország kormányozhatósága szempontjából, mert az elnök messze nem rendelkezik kormányzó többséggel a parlamentben.
Macron nyaral, így a Brégancon-erődből, az elnök hivatalos nyaralójából, a francia Riviéra egyik szigetéről kiindulva mérlegeli a lehetőségeket.
Pártja csúfos kudarcot szenvedett a nyári előrehozott választásokon, amelyek következtében Franciaországban három párt, pártszövetség dominálja a törvényhozást, és egyelőre nagyon nem úgy néz ki, hogy bármelyikük is többséget tudna maga mögé állítani
– írja a Politico.
A törvényhozásban a jobboldali Nemzeti Tömörülés szerezte meg a legtöbb széket, viszont a baloldali-szélsőbaloldali, négypárti koalícióban induló Új Népfront (NFP) összességében több mandátumot kapott. Macron azonban nem hajlandó nekik adni a miniszterelnöki posztot, mondván, nincs meg a szükséges többségük. Ehelyett arra játszik, hogy más európai országok mintájára koalíciós, akár nagykoalíciós kormány alakuljon.
A Le Monde című napilap beszámolója szerint az elnök olyan konszenzusos személyt keres, aki a bal- és a jobboldal számára egyaránt elfogadható, aki legalább látszólag teremthet valamiféle konszenzust a kohabitáció, azaz a politikai társbérlet során. Noha nehéz lesz olyan miniszterelnököt találni, aki pontosan megfelel ennek a leírásnak, a Macron-párti koalíció felső vezetői ragaszkodtak ahhoz, hogy olyan kormányfőt kell kinevezni, aki legalábbis nem idegeníti el a balközép és a jobbközép potenciális partnereket.
Lucie Castets az egyetlen jelölt, aki eddig hivatalosan is beszállt a versenybe.
Párizs városának magas rangú köztisztviselője nevét az Új Népfront – amely a szocialistákat, a zöldeket, a kommunistákat és Jean-Luc Mélenchon Engedetlen Franciaország nevű mozgalmat tömöríti – terjesztette elő, miután a nyári előrehozott parlamenti választásokon győzelmet aratott. Castets segített a baloldalnak újraépíteni az egységet, miután közel egy hónapig tartó belharcok folytak arról, hogy kit javasoljanak miniszterelnöknek.
A formáció széthúzását jól jelzi, hogy a választások előtt nem is neveztek meg miniszterelnök-jelöltet.
Macron azonban szinte azonnal visszautasította a baloldal ajánlatát, és ragaszkodik ahhoz, hogy „senki” nem nyerte meg az előrehozott választásokat – annak ellenére, hogy a baloldal első helyen végzett, és győzelmet követel magának. Az NFP 193 mandátummal rendelkezik a francia alsóházban, ezzel a legnagyobb koalíció. Azonban jócskán elmarad a 289 mandátumos abszolút többségtől, amely a kormányzáshoz szükséges anélkül, hogy fennállna a veszélye annak, hogy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják.
Castets ellen szól, hogy ismeretlen a szélesebb közvélemény előtt, és nincs politikai tapasztalata. Viszont küzd becsülettel, folyamatosan szerepel a médiában, tárgyalásokat folytat a szakszervezeti vezetőkkel, bejárja az országot, hogy megismertesse magát. „Arra kérem az elnököt, hogy vállalja a felelősséget, és nevezzen ki miniszterelnöknek” – mondta a France Inter rádióállomásnak adott interjújában.
Az, hogy nem ismeri el a választásokon győztes politikai csoportot, a demokrácia megtagadása. Felháborító – tette hozzá.
Macron arra játszik, hogy egy baloldali, de a Népfronton kívüli miniszterelnökkel képes szétzilálni a balos szövetséget, és a maga oldalára állíthatja a szocialistákat. Ehhez a szocialista Bernard Cazeneuve ideális jelölt lenne. Ráadásul volt már miniszterelnök: Francois Hollande elnökségének végén, 2016 decemberétől 2017 májusáig – a modern francia történelem legrövidebb hivatali idejével.
Cazeneuve közölte is: nyitott arra, hogy visszatérjen a Matignon-palotába, a miniszterelnöki rezidenciára.
Soha nem utasítottam el, ha bölcsességre volt szükség a zűrzavarban. Ha ezt kollektív módon kell megtenni, kész vagyok rá – mondta júliusban.
Viszont egyáltalán nem biztos, hogy Cazeneuve személyét a balos képviselők elfogadják, és a kormányzása nem folyamatos bizalmatlansági indítványok közötti lavírozással telne. A politikus 2022-ben lépett ki a Szocialista Pártból, ellenezve annak szövetségét a Mélenchon-féle Engedetlenekkel. Pechére az antiszemita megjegyzéseiről is elhíresült Mélenchon pártja rendelkezik a legtöbb mandátummal a baloldali pártok közül. Cazeneuve új politikai kezdeményezése, a La Convention nem tudott lendületet venni, és nem tudta megszerezni a nehézsúlyú baloldali képviselők támogatását.
Ha Macronnak nem sikerül megbontania a baloldali egyésgfrontot, megpróbálhat a jobbközépről miniszterelnököt kinevezni.
Az együttműködésre már volt példa nyáron, amikor a republikánusok támogatásával júliusban újraválasztották a nemzetgyűlés elnökét. Ekkor a konzervatívok megegyeztek Macronékkal, hogy az alsóházban betöltött kulcspozíciókért cserébe támogatják a hivatalban lévő Yael Braun-Pive-t.
A Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy elnöksége idején egészségügyi és munkaügyi miniszterként tevékenykedő Xavier Bertrand 2016 óta az északi Hauts-de-France régió vezetője. Sikeresen ellen tudott állni a radikális jobboldal támadásainak, annak ellenére, hogy ez a térség az elmúlt években a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés egyik erős bástyájává vált.
Bertrand „vállalja a kihívást” – idézett egy hozzá közel álló személyt a Le Figaro című jobboldali napilap. Bertrand a Macron-pártiak soraiból is támogatást kapott, többek között Aurore Bergé távozó nemek közötti egyenlőségért felelős minisztertől. Ugyanakkor bármilyen szövetség, amely csak a centrista és a jobboldali blokkot foglalja magában, aligha előzné meg az Új Népfrontot, nagy szükség lenne legalább a szocialistákra. Nem véletlenül szorgalmazott a minap Macron nagykoalíciót.
A Macron-párti koalíció és a Republikánus Jobboldal együttesen 213 mandátummal rendelkezik, ami alig haladja meg a Nemzeti Tömörülés 193 mandátumát.
Így egy esetleges Bertrand-kormány fölött gyakorlatilag folyamatosan ott lebegne, hogy Le Penék néhány képviselő akár alkalmi átcsábításával könnyűszerrel megbuktathatják, csak egy bizalmatlansági indítványt kellene benyújtaniuk.
