2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Ismét baleset érte a Nemzeti Színház csapatát, egy díszletező munkás sérült meg

A tavaly novemberi baleset után most újabb szerencsétlenség történt. Hétfő délelőtt Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában a szemtanúk arra figyeltek fel, hogy mentők érkeznek a hely...

A tavaly novemberi baleset után most újabb szerencsétlenség történt. Hétfő délelőtt Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában a szemtanúk arra figyeltek fel, hogy mentők érkeznek a helyszínre, majd lezárják a főutcáról nyíló parkolót, írják a liberális lapok.

Helyi források arról számoltak be a lapoknak, hogy a parkolóban több, „Nemzeti Színház” feliratú gépjármű, nagyobb és kisebb teherautó, valamint mikrobusz állt. A kedden esti, Gyulai Várszínház nyári programsorozata keretében bemutatásra kerülő Örkény István Macskajáték című művének a díszleteit pakolhatták, amikor a baleset történt. Az egyik szemtanú szerint egy több száz kilós vascső eshetett egy munkás lábára, míg egy másikuk azt mondta, úgy látta, hogy a mentőbe tett férfi nem volt eszméleténél.

Győrfi Pál az OMSZ kommunikációs vezetője annyit árult el, hogy egy férfit végtagsérülés miatt szállítottak kórházba. Az esetre reagált Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója is, aki elismerte, hogy hétfő délelőtt az Erkel Ferenc Művelődési Ház parkolójában, a Nemzeti Színház kamionjában, a budapesti teátrum egyik díszletező munkásának lábára esett néhány súlyos díszletelem. Információi szerint mindez nagy fájdalmat okozott a férfinak, de eszméletét nem vesztette el. A sérülés konkrét jellegéről és a gyógyulás folyamatáról nem tudott érdemi tájékoztatás adni.


 

#baleset #színház

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!