2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Golyóálló üveg mögül mondott Donald Trump beszédet

A júliusi merénylet óta először tartott szabadtéren nyilvános beszédet a republikánus elnökjelölt, Donald Trump, golyóálló üveg mögül.Trump Észak-Karolinában tartott beszédében Joe Bident és Kama...

A júliusi merénylet óta először tartott szabadtéren nyilvános beszédet a republikánus elnökjelölt, Donald Trump, golyóálló üveg mögül.

Trump Észak-Karolinában tartott beszédében Joe Bident és Kamala Harrist hibáztatta a halálos kimenetelű afganisztáni kivonulásért, valamint az ukrajnai és közel-keleti háborúkért. Szóba hozta Barack Obama egykori elnök tegnapi beszédét is, amit a demokraták Nemzeti Gyűlésén mondott arról, hogy szerinte Trump egy 78 éves milliárdos, aki csak nyafog, amióta lejött közénk az arany mozgólépcsőjén. Trump szerint a volt elnök személyeskedett, ami nem szép tőle, erre pedig beszédében többször is visszatért.

Trump Kamala Harrist, a demokraták elnökjelöltjét a valaha volt legradikálisabb baloldalinak nevezte, aki magas politikai pozíciót akar szerezni. A Biden-kormányzat afganisztáni kivonulását is többször emlegette, azt ígérve, hogy ha ő lesz az elnök, akkor minden érintett magas rangú katonai tisztviselőt lemondat.

(AP)

 

#Donald Trump

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!