A 23. kötcsei pikniken, zárt ajtók mögött tartott beszédében Orbán Viktor beszélt a 2010-es kormányváltásról, amit egy új rendszer megalapításának nevezett, majd kitért arra, hogy „van a múlt, és vagyunk mi”, és nem akarják, hogy a múlt visszatérjen. Bár Magyar Péteréket nem említette egyszer sem, de a Tiszára utalva arról beszélt, hogy „a jövők versenyét kell megnyerni”.

Az ATV információi szerint a kormányfő arról beszélt a zárt ajtók mögött tartott beszédében, hogy 2010-ben nem csupán kormányváltás, hanem egy rendszer megalapítása történt, amelynek alapja, hogy minden magyar, aki tud és akar dolgozni, biztos megélhetésre számíthasson Magyarországon.
Emellett megemlítette a családközpontú gazdaság megalapítását, az IMF elküldését és az egymillió új munkahely megteremtését is.
A kötcsei találkozó után néhány héttel, szeptember 24–25-én a Fidesz és a KDNP képviselői egy zárt körű, kihelyezett frakcióülésen is összegyűlnek, a 2023-as esztergomi helyszínen duplázva.
Megváltozott belpolitikai tér
Az ATV arról ír, hogy a miniszterelnök ugyan nem említette beszédében Magyar Péter és a Tisza Párt nevét, de azt kijelentette, hogy megváltozott a belpolitikai tér Magyarországon.
Meglátása szerint mindeddig azért volt könnyebb, mert azt lehetett mondani, hogy „van a múlt, és vagyunk mi, és a múlt ne térjen vissza”. 2026-ra viszont már az lesz a kérdés: ki milyen jövőt ígér? – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a vita két lehetséges jövőkép között zajlik majd, „így a jövők versenyét kell majd megnyerni”.
Multipoláris világrend
A tusnádfürdői beszéd közvetlen folytatásaként is értelmezhető, amit Orbán Viktor a változó világrendről mondott, ugyanis itt is megemlítette, hogy az unipoláris világrendet – amit az amerikai demokraták megőriznének – egy multipoláris világrend váltja majd fel, amint Donald Trump megnyeri a novemberi választásokat, ezáltal megszüntetve „a demokráciaexportot”.
Véleménye szerint a Keletnek behozhatatlan előnye van – mind technikai, mind anyagi, mind demográfiai szempontból –, így a jövőben az tud majd érvényesülni és életben maradni, aki kellően tud alkalmazkodni az új világrendhez. „Az elmúlt 500 év nem a mi időszakunk volt” – mondta a portál forrása szerint Orbán Viktor, viszont ha egy nyílt nacionalista korszak jön, ahol bárkivel lehet üzletelni, az sokat segít majd.
2026-os választások
A következő, 2026-os parlamenti választásokon való Fidesz-diadalhoz a miniszterelnök több különböző összetevő együttállásában látja a receptet. Először is alkalmazkodni kell a megváltozott gazdasági körülményekhez, majd javítani kell az emberek életszínvonalát, és a jövő reményét életben kell tartani bennük. Emellett a politikai ellenfelekkel szemben a „józan ész talaján kell állni”, „életelvekben” pedig a többség mellett.
Ez pedig arról szól – a forrás szerint –, hogy a miniszterelnök Kötcsén is elmondta a Brüsszellel szemben és a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásokon is sokszor hangoztatott jelmondatot, miszerint „no migration, no gender, no war”.
Illetve kell egy új egyezség az emberekkel a kormányfő szerint, egy új cselekvési terv, amellyel 2025-ben 3,5 százalékos gazdasági növekedést lehet elérni. Ehhez növelni kell a fizetéseket, és meg kell duplázni a gyerekek után járó adókedvezményeket is, illetve a kkv-program elindítására is kitért.
Új gazdaságpolitika
Beszédében a kormányfő hangsúlyozta, hogy a Covid-járvány utóhatásai 2026-ig még biztosan megmaradnak, így nagy változásra már nem kell számítani, egész egyszerűen alkalmazkodni kell a járvány által felforgatott helyzethez, vagyis új gazdaságpolitika kell. Orbán Viktor a semleges gazdaságpolitikában látja a megoldást, melynek lényege, hogy semelyik blokk mögé nem szabad beállni, hanem nyitni kell mindenki felé, és mindig a magyarok érdekeit kell az első helyre tenni.
A financiális semlegességnél Katart, Tokiót és Pekinget említette, a technológiai semlegességnél pedig arra utalt, hogy 2032-re el lehet érni az energiafüggetlenséget, amellyel a NATO-nak és az EU-nak is egybevágnak a tervei.
Hangsúlyozta, hogy a katonai konfliktusokból mindenképpen ki kell maradni.
A miniszterelnök szerint Matolcsy György jegybankelnök mandátumának jövő márciusi lejárta után „összehangolt gazdaságirányításra és programra van szükség”.
„Aki nem véres, az nem harcolt”
A portál forrása szerint a kormányfő arról is szót ejtett, hogy a politikai szakértők ideje lejárt, ugyanis a politikáról nem beszélni kell.
A politikus harcos. Aki nem véres, az nem harcolt
– emelte ki a miniszterelnök. Mindezzel együtt a szakpolitikai és egészségügyi, oktatási vitákat is meg kell nyerni – minden vitát meg kell nyerni Orbán szerint –, de minden győzelem csak közös lehet, akárcsak a 2026-os parlamenti választások.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
