2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Tetőzött a Duna Budapesten

Ahogy a tetőzés elhagyta Budapestet, a védekezés fókusza a Duna főváros alatti szakaszára, délre helyeződött át – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 aktuáli...

Ahogy a tetőzés elhagyta Budapestet, a védekezés fókusza a Duna főváros alatti szakaszára, délre helyeződött át – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 aktuális csatorna Ma délután című műsorában, szombaton.

Mukics Dániel közölte: több mint hétszázötven kilométeren van árvízi védekezés Magyarországon.

Ebben a hétszázötven kilométerben van állami és önkormányzati védvonal, a katasztrófavédelem elsősorban az utóbbin segíti az önkormányzatok védekezési munkáját – tette hozzá. Kiemelte: az ideiglenes védművek mindenhol százszázalékos állapotúak. Szombaton még Tolna vármegyében, Bátán volt homokzsákolási munka, de 18 órára ott is százszázalékos a készültség, felkészülten várja minden település az árvizet – hangsúlyozta. 

Előfordulhatnak olyan jelenségek, amelyek miatt be kell avatkozni, például előfordult, hogy megcsúszott a töltés, de bíznak abban, hogy nem lesz sok hasonló eset”

– tette hozzá. A szóvivő felhívta a figyelmet a katasztrófaturizmus elkerülésére. Amennyiben a figyelőszolgálatnak azzal kell foglalkoznia, hogy felhívja az emberek figyelmét, ne menjenek fel a gátra, a töltésre, akkor az alapfeladatát nem tudja elvégezni, a gátak állapotát nem tudja nézni, holott ilyenkor az a legfontosabb – emelte ki. Példaként említette, hogy Budapesten is vannak, akik fürdenek a vízben, létrát visznek be, kenuznak, kajakoznak. 

A Duna tetőzése szombaton kora reggel érte el Budapestet 830 centiméteres vízállással, a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradva. A hirado.hu stábja a Vígadó térnél és a Kossuth Lajos térnél járt utána az aktuális árvízi helyzetnek.

#árvízvédelem

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!