Vasárnap reggel is ülésezett a Belügyminisztérium Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban az árvízvédelmi operatív törzs Orbán Viktor vezetésével. A kormányfő élőben tartott sajtótájékoztatót, ahol az aktuális árvízhelyzetről beszélt.
Orbán Viktor Árvízinfó címmel tartott sajtótájékoztatót vasárnap reggel, miután az árvízvédelmi operatív törzzsel egyeztetett. A kormányfő elmondta, hogy jó hírei vannak, kedden hagyja el a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem még nem lazulhat.
A második jó hír, hogy továbbra sem várható olyan mértékű csapadék, ami befolyásolná az árvizet, és a harmadik jó hír, hogy Győrnél már befejeződhet a védekezés.
Dunaföldvár térségében tetőzik jelenleg a Duna, Budapestnél viszont megkezdődött az apadás. Orbán Viktor mindenkit továbbra is óvatosságra int, és kéri az embereket, hogy a védekezésnek adjanak elsőbbséget, „ne legyenek láb alatt”.
A miniszterelnök azzal folytatta, hogy a védekezésben egyre kevesebb emberre van szükség. Azt is elmondta, hogy Madocsára kell egy ideiglenes védművet építeni 600 homokzsákkal. Orbán Viktor szerint a várakozásoknak megfelelően zajlik a védekezés.
A kormányfő ezután újságírói kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy
A vízügyesek béreleméséről a főigazgató úrral egyezkednek.
Szorosabb Közép-Európai árvízvédelmi együttműködésre láthat lehetőséget a jövőben, mint mondta, szívesen működünk együtt.
Az Index részéről, Szabó Gyula azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy a politikusnak kommunikációs feladat-e is van-e az árvízvédelemmel kapcsolatban, amire a kormányfő azt válaszolta, hogy az ő szakmájuk is átalakul, változások vannak benne, de az a védekezést most nem befolyásolja.
A politikai élet normális rendje szerint fognak dolgozni az árvíz után, októbernek ott lesz az Európai Parlamentben is.
Ezt követően Rétvári Bence államtitkár számolt be arról, hogy a hatóságok nagyon sokféle feladatot láttak el az árvízvédelemmel kapcsolatban, a rendőrség jelenleg drónokkal követi a víz útját. Arról is beszámolt, hogy a töltések állapota napról-napra változik, ezért autóval nem szabad most a töltésekre menni. Szintén ez vonatkozik az elárasztott utakra is.
Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója végül arról beszélt, hogy jelenleg 2000 fővel védekeznek a gátakon. Hozzátette, hogy a legnagyobb feladat lesz az ideiglenes védművek visszabontása, viszont ezzel nem szabad sietni.
(Index)
