Nabil Kaouk, a Hezbollah Központi Tanácsának helyettes vezetője, Haszan Naszrallah lehetséges utódja egy izraeli légicsapásban halt meg.

Az izraeli hadsereg vasárnap közölte, hogy egy újabb magas rangú Hezbollah-vezetőt ölt meg egy légicsapásban, nevezetesen Nabil Kaoukot, aki Hezbollah Központi Tanácsának helyettes vezetője volt.
A Hezbollah egyelőre nem kommentálta a zsidó állam közlését.
Kaouk a Hezbollah veterán tagja volt az 1980-as évekig visszamenőleg, és korábban a Hezbollah katonai parancsnoka volt Dél-Libanonban. Az Egyesült Államok 2020-ban szankciókat hirdetett ellene.
Az utóbbi időben több magas rangú izraeli vezető is meghalt, köztük Haszan Naszrallah sejk, a libanoni Hezbollah ikonikus vezéralakja, aki szombaton, Bejrútban vesztette életét. Izrael szombat hajnalban nagyobb erejű légitámadást indított Bejrút ellen, több mint 20 rakéta csapódhatott be Libanonon fővárosának külső kerületeiben, a légicsapásokat pedig vasárnap is folytatta.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
