Zaklatta és fenyegette a családját az a 31 éves férfi, akit a Bonyhádi Járási Ügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája letarzótatásba helyezett.
Az ügyészség szerint az „italozó életmódot folytató” férfi hónapokon át veszekedett a feleségével, mire a nő júliusban elhagyta, de a férfi azzal fenyegette meg őt, hogy megöli, agyonvereti, elveszi tőle a közös gyerekeiket és a Dunába megy velük.
A férfi nyár óta folyamatosan zaklatta a gyerekei anyját, akit a közös házukba sem engedett be, viszont azzal is megfenyegette a nőt, hogy leszúrja a családot. A nő augusztusban beadta a válókeresetet és megelőző távoltartást kért a bíróságtól, amit a Bonyhádi Járásbíróság el is rendelt a férfival szemben 30 napra.
Közben a férfit házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette, valamint akadályozással elkövetett magánlaksértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, ő mégsem hagyta abba a fenyegetőzést, többször azt mondta, ha lejár a távoltartás, akkor autóval a gyerekekkel együtt belehajt a Dunába. A férfit ezért egy hónapra letartóztatta a bíróság.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
