A globalista Európai Néppárt frakciójába beülő Magyar Péter legújabban azzal állt elő, hogy mostantól a Tisza Párt jelképe az 1956-os lyukas zászló.

Nem újdonság ez a kisajátítási kísérlet, hiszen volt már a rendszerváltás után olyan párt, amely úgy próbálta kisajátítani az általunk '56-ban használt szimbólumot, hogy közben a politikájuk köszönő viszonyban sem volt a magyar történelem legtisztább antikommunista szabadságharcának szellemiségével.
A Tisza Párt több százezer jóérzésű magyar embert tévesztett meg, amikor nemzeti szólamokat, Wass Albert-idézeteket használtak még az EP-választások előtt, majd szó nélkül beültek a korrupt és ízig-vérig globalista Ursula von der Leyen frakciójába.
Az árulás sosem lehet bocsánatos bűn, miképp a hazaárulás sem. A lyukas zászlónak semmi köze az ilyen politikusokhoz! Meg ne próbálják azt kisajátítani!
Sajnálattal értesültem arról is, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója össze-vissza beszél 1956-ról, és olyan kijelentéseket tett, amelyek teljesen vállalhatatlanok számomra. Azt üzenem a magyar fiataloknak, a mai kor „pesti srácainak”, hogy a nemzetünket bármikor, bárhonnan érő támadás esetén az utolsó töltényig védelmezzék ezt a féltőn szeretett hazát. Mi is ezt tettük a Corvin közben az akkori világ legerősebb hadserege ellen.
Védjétek meg Magyarországot, mert haza csak egy van!
És találkozzunk idén október 23-án 15 órakor a hegyvidéki turulszobornál, a nemzeti összefogás seregszemléjén, mert nemzeti jelképeinket is meg kell védjük, akár a Magyar Péter támogatásával megválasztott polgármestertől is.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
