A World Series budapesti tornája már egészen biztosan véget ért neki, de lehet, hogy ennél sokkal súlyosabb szakciókkal kell szembenéznie.

Súlyos büntetést szabott ki a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) a Rába ETO Győr SE játékosára, Kota Gabriellára, miután a 26 éves teqballos inzultálta a játékvezetőt, majd közösségi oldalán sértő tartalmat osztott meg Romániáról. A szövetség további szankciókat is kilátásba helyezett, ezekről a szervezet etikai bizottsága dönt majd a budapesti torna után.
Az eset a Teqball World Series budapesti tornáján történt, amely különösen nagy jelentőségű, hiszen a sportág idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, és a világversenysorozat záró állomásának is Budapest ad otthont.
Csütörtökön, a vegyes párosok küzdelmei során két magyar duó is elődöntőbe jutott, de egyikük sem tudta tovább folytatni a menetelést.
Kota Gabriella és Katz Balázs párosa a lengyel Alicja Bartnicka és Marek Pokwapp ellen szenvedett vereséget, és ekkor indult el a konfliktus.
Kota, aki a magyar női futsalválogatott tagja is, nem bírta a feszültséget: a második szettben sárga, majd piros lapot kapott, ami pontlevonással is járt. A lengyelek ezután meccslabdához jutottak, amelyet sikeresen értékesítettek, de a magyar játékosok azonnal reklamáltak, mondván, „csusza” (edgeball) történt, amit a szabályok szerint újra kellett volna játszani.
A román játékvezető azonban nem változtatta meg az ítéletét, így a lengyelek jutottak a döntőbe.
A helyzet ekkor vált kezelhetetlenné: Kota hevesen tiltakozott, majd sértő megjegyzéseket tett a játékvezetőkre. A pálya mellett sem hagyta abba, sőt, a lelátóra felülve is folytatta a szóváltást.
Az indulatok az Instagramra is átszivárogtak, ahol egy olyan bejegyzést tett közzé, amelyben Romániát becsmérelte („Utálunk, szar Románia”). A posztot ugyan később törölte, de a FITEQ illetékesei időben észrevették, és azonnal léptek.
A FITEQ már aznap kizárta Kotát a szombati női párosversenyből, amelyben Ács Krisztinával indult volna, és elvette a vegyes párosban szerzett pénzdíját és világranglista-pontjait is (ezek Katz Balázsnál maradhattak). Emellett az etikai bizottság jövő hét elején dönthet további szankciókról, és akár precedensértékű eltiltásra is sor kerülhet, amely komolyan befolyásolhatja Kota karrierjét.
