“Először is: javaslom egy hársfatea elfogyasztását miniszter úrnak, segíti a szorongás oldását, idegnyugtatásra is jó. Úgy látom, nem ártana” – üzente Facebookon Vitézy Dávid fővárosi frakcióvezető Lázár Jánosnak, miután a közlekedési miniszter azt írta: “néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás”, majd hazugságnak nevezte a HÉV-es járatcsökkentést.
Vitézy leírta, hogy Lázár azzal kezdte közlekedési miniszterségét két éve, hogy Széchenyit idézett. “Tisztelettel szeretném jelezni: a magyar történelemben Széchenyit beleértve egyetlen közlekedési miniszter sem engedett meg magának ilyen becsmérlő, trágár, útszéli stílust nyilvánosságnak szánt közleményben, mint ma Lázár János. Ha a miniszteri munka ennyire megviseli az idegeit, ráadásul, az elmúlt évek sorozatos kudarcai nyomán a MÁV összes utasának idegeit is, mindenki jobban járna, ha lassan inkább abbahagyná” – folytatta a korábbi főpolgármester-jelölt.
Majd közölte, hogy szerinte mik a konkrétumok: "a MÁV-HÉV Zrt. október 3-án 14:53 perckor kezdeményezte a BKK-nál a hévek ritkítását. A javaslat alapján az utasok százezrei által használt gödöllői, ráckevei és csepeli vonalon 18-23 százalékos kínálatszűkítés történne decembertől munkanapokon csúcsidőszakban." Hozzátette: a szintén reagáló Karácsony Gergellyel valamiért nem foglalkozott Lázár.
Vitézy szerint a hivatalos emailben a Lázár János tulajdonosi és megrendelői irányítása alatt álló MÁV-HÉV Zrt. szó szerint azt írta, hogy “az új menetrendi évben a rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonat egységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé az iskolaidőszaki hétköznapokon. A forgalomba adható napi járműkiadási darabszám változása, viszont az iskolaidőszakban alkalmazott hétköznapi menetrendek módosítását teszi szükségessé.” Végül megállapította, hogy a gyűlölködés mellett úgy tűnik, hogy Lázár ”visszatáncolt" járatritkítási terveiből Szerinte a téma így is megéri a kitárgyalást, így várják a rendkívüli szakbizottsági ülésen a fővárosi városházán.
