2025. november 10. - Réka
Időjárás ikon
EUR 386.25 :
USD 334.73 :

Gyurcsány: amit Orbán az EP-ben tett, olyat a kocsmában szoktak

Úgy tűnik egy másik közvetítést nézett a DK elnöke és nem az EP ülését, ahol a miniszterelnök már-már megszégyenítette az európai vezetőket, amit vastaps fogadott. Gyurcsány Ferenc szerint viszon...

Úgy tűnik egy másik közvetítést nézett a DK elnöke és nem az EP ülését, ahol a miniszterelnök már-már megszégyenítette az európai vezetőket, amit vastaps fogadott. Gyurcsány Ferenc szerint viszont Európa rázta meg Orbán Viktort, aki úgy viselkedett, ahogyan a kocsmában szokás. Abban biztosak lehetünk, hogy Gyurcsány Ferenc tudja, hogy mit szokás csinálni a kocsmában, ennek nagy szakértője lehet, de annak biztos nem, hogy mit és hogyan kell csinálni az EP-ben. 

 

Európa megrázta Orbánt, mint Krisztus a vargát

– fogalmaz Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor EP-szereplésére reagálva. A DK elnöke szerint egy feltűnően ideges, arrogáns, megalázó szerepbe került kormányfő magyarázkodott, és aztán csapkodott. Ütött-vágott, aki szembejött. Kocsmában szoktak ilyet csinálni. 

Gyurcsány szerint a magyar kormányfő az utolsó, mérvadó szövetségeseit is elveszítette, pokoli vereséget szenvedett.

Az ország nem gyarapodott, nem erősebb lett az elmúlt 14 évben, hanem iszonyatos sokat veszített, romlottak a pozíciói. Mi tagadás, romlott az élet Magyarországon az elmúlt 14 évben, és bennünket egy sok tekintetben megalázott miniszterelnök tudott már csak képviselni. Tudják, amikor a miniszterelnököt alázzák meg, abból, ha akarjuk, ha nem, nekünk is jut egy kevés – tette hozzá a DK elnöke.

Gyurcsány szerint Európa népeinek többsége úgy döntött, hogy egy viszonylag nyugodt, demokratikus párbeszédben formálódó, normális világot akar építeni. Ezzel megy szembe a magyar kormányfő.

Magyarország elmúlt 14 éve úgy fog bevonulni a történelembe, mint elvesztett lehetőségek sokasága, mint megtorpanás, mint egy valójában eredmény nélküli bajkeverés. Politikai értelemben egy nagyravágyó kisembernek az erőlködése, amellyel fölőrölte országának maradék erejét is – fogalmazott.

 

#Gyurcsány Ferenc

Mutasd a hozzászólásokat!