Varga Mihály pénzügyminisztert akarta a Római Camping ügyével kapcsolatban kérdezni a párbeszédes, Szabó Tímea, de olyan válaszkérdéseket kapott, amiket nem tett zsebre. Óbudán Szabó haverja, Kiss László ugyanis épp a börtön falait szokja korrupció gyanúja miatt. Hirtelen már Szabó maga sem emlékezett arra, hogy mikor találkoztak a DK-s polgármesterrel, mert ő nem szokott embereket látogatni a dutyiban. Pedig jobban jár, ha hozzászokik ehhez a környezethez.
Szabó Tímea parlamenti képviselő ismét az Országgyűlésben próbált jelenetet rendezni. Ezúttal Varga Mihály tette helyre. Miután Szabó Tímea a Parlament egyik folyosóján támadta be a pénzügyminisztert, a kormánypárti politikus kapott az alkalmon, és megkérdezte a balliberális óbudai képviselő asszonytól többek között azt, hogy tudja-e, miért van börtönben Kiss László, és azt is, hogy mikor találkozott utoljára az előzetes letartóztatásban lévő DK-s óbudai polgármesterrel? Varga Mihály kérdésére Szabó Tímea rövid választ adott, ami kimerült abban, hogy „nem szokott börtönben látogatni embereket”.
(PS)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
