Az orosz fél határozott tiltakozását fejezte ki a tervek ellen.

Az orosz fél határozott tiltakozását fejezte ki a moszkvai japán nagykövetségnél Tokió tervei ellen, miszerint november elején közös hadgyakorlatokat tartanak az Egyesült Államokkal, többek között Hokkaido szigetén, Oroszország határaihoz közeli területeken – írja az MTI az orosz külügyminisztérium közleménye alapján.
A minisztérium figyelmeztette a japán diplomáciai képviseletet, hogy
„elkerülhetetlenek lesznek a megfelelő ellenintézkedések Oroszország védelmi képességeinek erősítése és szuverenitásának védelme érdekében”.
Emellett hangsúlyozták, hogy „nem helyénvalók Japán azon kísérletei, hogy »aggodalmát« fejezze ki az orosz intézkedések miatt”.
A közleményben azt is kiemelték, hogy az ilyen hadgyakorlatok elfogadhatatlanok, és évről évre egyre nagyobbak, részben azért, mert a régióhoz nem tartozó NATO-tagállamok is részt vesznek bennük.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
