A gyanúsított beismerő vallomást tett.

Belehalt a sérüléseibe az a 16 éves fiú, akit egy 20 éves férfi szúrt meg egy miskolci szórakozóhely előtt vasárnapra virradóra.
A vadnai férfi előzetes szóváltás után támadta meg az arnóti fiatalt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen meghalt.
A rendőrök azonosították, majd előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki beismerő vallomást tett. Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, amely kezdeményezte a férfi letartóztatását.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.