Közleményt adtak ki a szervezők.

Ahogy arról beszámoltunk, idén is zajlanak a Müpa, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség által életre hívott Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjai. Szerdán például a német Einstürzende Neubauten „alien pop music” zenekar lépett fel a rendezvénysorozaton.
Az Akváriumban lezajlott koncert viszont nem épp úgy alakult, ahogy arra számítani lehetett, ugyanis Blixa Bargeld, a zenekar énekes frontembere az előadás közben többször is jól hallhatóan azt skandálta, hogy „Orbán weg”, azaz „Orbán takarodj!”
A Müpa a történtekre közleményben reagált.
Mint fogalmaztak,
„a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál szervezői elkötelezettek a művészet mellett, és vallják, hogy a kultúra mindenkié. Tiszteletben tartják a fellépő művészek és a programokra érkező közönség sokszínűségét, azonban elhatárolódnak az esemény során elhangzott bármely irányú politikai kijelentésektől”.
A kommünikét azzal zárták, hogy a fesztivál szellemiségével összhangban arra törekszenek, hogy minden résztvevő, fellépő és közönség számára egy olyan befogadó és közös kulturális élményt biztosítsanak, amely mentes a politikai megnyilvánulásoktól és ennek tiszteletben tartását kérik a fellépő művészektől is.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
