2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Élő-egyenes adásban ordibált Dzsudzsák Balázs a játékostársával a súlyos hazai vereség után

A Debrecen hazai pályán 0-5-re kapott ki a Pakstól szombat délután, így továbbra is 0 pontos a csapat a nemrég érkezett új vezetőedzővel, Máté Csabával. A debrecenieknek csupán momentumaik voltak...

A Debrecen hazai pályán 0-5-re kapott ki a Pakstól szombat délután, így továbbra is 0 pontos a csapat a nemrég érkezett új vezetőedzővel, Máté Csabával. A debrecenieknek csupán momentumaik voltak végig a mérkőzésen, a Paksnak viszont nagyon ment, hiszen már a szünetben háromgólos előnynél tartottak. Máté Csaba próbált ugyan változtatni a játékon, négy játékost lecserélt, változtatott a felálláson is, de mint az az eredményből látszik, ez nem jött be.

A szurkolóknak a negyedik gólnál fogyott el a türelmük, a 65. perctől már szólt a „kurvagyenge”. A mérkőzésből nem hiányzott a piros lap sem, Kocsis Gergőt állították ki a 75. percben, amiért kézzel hárított egy lövést. Az ezért kapott tizenegyest is belőtte a Paks, így alakult ki a végeredmény.
 
A debreceni szurkolók a meccs lefújása után odahívták magukhoz a játékosokat, és rövid időn belül levétették róluk a mezeket. Hogy teljesen összeomlott a Debrecen, jól mutatja, hogy Dzsudzsák Balázs élő-egyenes adásban kezdett ordibálni az M4 Sportnak éppen nyilatkozó kapussal, Megyeri Balázzsal, hogy ne a tévének válaszolgasson, menjen ő is a szurkolók elé, mert „nem a tévé az első, hanem a klub”.

Ráadásul a szurkolók megalázták a játékosokat

A mérkőzés végén a fanatikusok elé állt a csapat egy része. A dühös ultrák levetették a mezeket a kedvencekkel, majd bejelentették, hogy elárverezik a relikviákat és jótékonysági célokra fogják fordítani.

#Futball #szurkolók #Dzsudzsák Balázs #Debrecen

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!